Főcím
Közzététel:2014. március 12., szerda
Írta Hírmorzsák

Krími menekültek befogadására készülnek Beregszászon


A beregszászi városi tanács képviselőinek egy csoportja felkérte a Kárpátalja megyei önkormányzatot, hogy tegye lehetővé félszáz Krímből menekülő ideiglenes elhelyezését egy megürült gyermekotthonban, ahol a befogadottak ellátásáról helyi vállalkozók gondoskodnának.
A beregszászi önkormányzati testület Egységes Centrum (JC) párti frakciójának képviselői az Ivan Balogához, a megyei tanács elnökéhez írt beadványukban azt kérték, hogy az aggasztó ukrajnai helyzetre való tekintettel ideiglenes jelleggel utalja ki közcélokra a Beregszászhoz közeli Bene község megüresedett gyermekotthonát - adta hírül szerdán a mukachevo.net munkácsi hírportál. 
Az épületben a Krímben szolgáló katonák családtagjait és a térséget elhagyni kívánó civileket, összesen ötven főt helyezhetnének el a konfliktus lezáródásáig.
A képviselők azt is bejelentették, hogy a Benébe érkező krími menekültek teljes ellátásáról beregszászi és környékbeli vállalkozók gondoskodnának. A Beregszászi Vállalkozók Szövetsége közölte, hogy szükség esetén kész a támogatás biztosítására. 
Kárpátalján szerdán öt gyógyüdülő tulajdonosa jelentették be, hogy ingyenes gyógykezelést biztosítana a kijevi összecsapások sérültjeinek és a tüntetések alatt megbetegedett aktivistáknak. A Karpatia szanatórium helyeinek öt százalékát több hónapra ingyen a Majdanon elesettek családtagjainak rendelkezésére bocsátja.
A kárpátaljai gyógyüdülők nem csak a sebesült civil aktivistáknak biztosítják a kedvezményeket, hanem a rendvédelmi szervek sérültjeinek is, sőt önkéntes szakemberek bevonásával gondoskodnak a rászorulók pszichológiai rehabilitációjáról.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 7:20. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 7:20. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Krími menekültek befogadására készülnek Beregszászon"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon