Főcím
Közzététel:2014. március 3., hétfő
Írta Hírmorzsák

Egymillióra büntették a kávézót cigarettázás miatt

Egy budapesti kávézót egymillióra büntettek, mert nem tették ki a dohányozni tilos táblát a szabadtéri területükre.
Az Index írta meg, hogy a Westend oldalában található Laza nevű kávézó tulajdonosát egymillió forintra büntették, mert nem tették ki a dohányozni tilos táblát. A helyet a budapesti kormányhivatal VI. kerületi Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve büntette meg.
A Laza jó időben egy szabad téri hely, ahol a bejárattól 5 méterre ülve és kávézgatva is lehet dohányozni. A Lazát azonban télre több budapesti szórakozóhelyhez hasonlóan ideiglenesen befedik. Innentől zárt térnek minősül. Ezért a büntetés.
Fotó: 
A tiltó tábla hiánya miatt a törvény szerint 1-2,5 millió forint bírság szabható ki. Az ellenőrök a dohányzást annak alapján is feltételezték, hogy a kávézó pultja körül és a padozat réseiben dohányzásra utaló nyomok - elszórt cigarettavégek - voltak láthatók, mondta az Indexnek Szivák Bernadett, Budapest Főváros Kormányhivatalának sajtófőnöke. Ez súlyosbító körüménynek minősült a kirótt határozat szerint, a tábla hiánya mellett.
A tulajdonos az Indexnek azt mondta: szerinte az ilyen aránytalan bírságok egyes szórakozóhelyek végét is jelenthetik. Az ő forgalmuk sem éri el egy hónapban az egymilliót forintot, amiből ráadásul több ember bérét is ki kellene fizetni.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 23:57. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 23:57. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Egymillióra büntették a kávézót cigarettázás miatt"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon