Főcím
Közzététel:2014. február 5., szerda
Írta Hírmorzsák

Vona listán és egyéniben is indul


Bemutatta egyéni jelöltjeit és országos listáját a Jobbik.
Bemutatta az idei országgyűlési választáson induló egyéni képviselőjelöltjeinek névsorát és országos listáját a Jobbik. 
Vona Gábor pártelnök szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy miniszterelnök-jelöltként az országos listát ő vezeti. Kiemelte, hogy Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével és Mesterházy Attilával, az MSZP vezetőjével ellentétben ő az egyetlen kormányfőjelölt, aki egyéni választókerületben is megméretteti magát. 
Az országos lista első 27 helyéből 26-on jelenlegi országgyűlési képviselők szerepelnek. Az első öt helyen Vona Gábor után Balczó Zoltán, Volner János, Dúró Dóra és Sneider Tamás neve található. A mostani 43 fős frakcióból nyolcan nem szerepelnek a 116 fős listán és vannak, akik saját kérésükre biztosan nem befutó helyre kerültek. Szerepel ugyanakkor a listán öt határon túli Jobbik-tag, illetve Mészáros István, az Új Magyar Gárda Mozgalom főkapitánya is. 
Vona Gábor bejelentette: pártja február 15-én, szombaton Miskolcon tartja országos kampánynyitó rendezvényét.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 5:55. Kategória , . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 5:55. Még több cikk ebben a kategóriában , . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Vona listán és egyéniben is indul"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon