Főcím
Közzététel:2014. február 24., hétfő
Írta Hírmorzsák

Vámemeléssel fenyegeti Moszkva az ukránokat


Oroszország felemeli az Ukrajnából érkező árukat terhelő importvámokat, ha Kijev megköti a társulási és szabadkereskedelmi egyezményt az Európai Unióval (EU) - mondta az orosz gazdaságfejlesztési miniszter a Handelsblattnak.
A német üzleti lapban hétfőn megjelent interjúban Alekszej Uljukajev kifejtette, hogy Moszkva egyáltalán nem ellenzi Ukrajna és az EU szabadkereskedelmi megállapodását, de hangsúlyozza, hogy az jelentős kockázatoknak teszi ki Oroszországot. 
Amennyiben a szerződést aláírják, Oroszországot "elárasztják az EU-ból érkező áruk", amelyeket a Független Államok Közösségének (FÁK) tagjai közötti szabadkereskedelmi megállapodás révén mind vámmentesen lehetne importálni Ukrajnából.
Ráadásul azok az ukrán termékek is az orosz piacon jelennének meg, amelyek nem felelnek meg az uniós előírásoknak. "Ezért azt mondjuk Ukrajnának, természetesen jogotokban áll a saját utatokon járni, mi viszont ebben az esetben kénytelenek leszünk megemelni az importvámokat" - mondta a miniszter.
Arra a kérdésre, hogy összeegyeztethető-e a FÁK tagjait összekötő vámunióval Ukrajna tervezett szabadkereskedelmi megállapodása az EU-val,  azt mondta, hogy ezt lehetetlennek tartja, mert egymást kizáró megállapodásokról van szó. Ugyanakkor Oroszország háromoldalú tárgyalást javasol, szorgalmazza, hogy Kjev, Brüsszel és Moszkva közösen egyeztessen a kérdésről - tette hozzá Alekszej Uljukajev.
Azzal kapcsolatban, hogy Moszkva folytatja-e az Ukrajnának összeállított 15 milliárd dolláros támogatási programot, a miniszter azt mondta, hogy nem állnak el az ígérettől, de a következő lépés előtt be kell várni, hogy kiderüljön, ki alakít kormányt Kijevben és milyen programot képvisel majd.
Az ukrán válság lehetséges oroszországi gazdasági hatásairól azt mondta, hogy Ukrajnában gazdasági visszaesés következik, ami rontja az orosz-ukrán vegyesvállalatok és az ukrajnai orosz bankok kilátásait.
A visszaesés az ország hitelminősítői besorolását is ronthatja, ami nemcsak az orosz tulajdonban lévő helyi bankok kockázatait növeli, hanem Oroszország egészsének is hátrányos, mert leminősítés esetén számos befektetési alap kivonja a pénzét Ukrajnából, és ezek többsége rögtön Oroszországból is kivonul - mondta Alekszej Uljukajev.
A Viktor Janukovics leváltott elnök bukásához vezető folyamat az Ukrjana  uniós integrációja melletti tüntetésekkel kezdődtek tavaly novemberben, miután a kormány elállt az EU-val kidolgozott társulási és szabadkereskedelmi szerződés aláírásától.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 4:34. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 4:34. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Vámemeléssel fenyegeti Moszkva az ukránokat"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon