Főcím
Közzététel:2014. február 5., szerda
Írta Hírmorzsák

Utólag gyömöszölték bele a tevéket a Bibliába


A Biblia pátriarkák korában játszódó történeteinek tevéi utólag kerülhettek a szövegbe, mert ezek az állatok valójában csak a Kr.e. 9. században jelentek meg Izrael földjén, derült ki a legkorábbi háziasított tevék régészek által megtalált csontjainak karbon-datálásából.
Erez Ben-Joszef és Lidar Szapir-Hen, a tel-avivi egyetem régészeinek közleménye szerint ez az eltérés is azt bizonyítja, hogy a Biblia szövege jóval az abban szereplő történetek kora után alakult ki. Az izraeli kutatók az ország déli részén, az Arava – völgyben talált rézolvasztó helyeket vizsgálva figyeltek föl rá, hogy a tevék csontjai csakis a Kr.e. 10. század utáni lelőhelyeken kerültek elő, és sohasem korábban. 
A teherhordó háziasított tevék megjelenése fontos gazdasági és társadalmi változásokat hozott a térségbe, és ez az időszak a feltárt csontok alapján évtizedes pontossággal meghatározható: évszázadokkal követte a pátriarkák korát, és évtizedekkel Dávid királyságát.
Noha a tevéket az Arab-félszigeten már Kr.e. 2000 körül elkezdték teherhordásra használni, de Izrael vidékére csak jóval később, valószínűleg egyiptomi közvetítéssel jutottak el. Erre utal az is, hogy az egyiptomaiak éppen abban az időben foglalták el ezt a területet, amikor a tevék a régészek szerint megjelentek.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:37. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:37. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Utólag gyömöszölték bele a tevéket a Bibliába"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon