Főcím
Közzététel:2014. február 5., szerda
Írta Hírmorzsák

Több baloldali politikusnak is dőlt a lé korábban Paksból


Józsa István résztulajdonában álló cég nyolc év alatt több mint 6,5 milliárd forintos megbízást kapott a 2010-es kormányváltás előtt. Az atomerőmű korábbi vezetése egyébként Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnökök érdekeltségeivel is tanácsadói szerződéseket kötött.

Az előző ciklusban az MSZP még támogatta az erőmű bővítését, nem tudni, most a kampány miatt fordultak korábbi álláspontjukkal szembe, vagy mert már nem érkezik onnan nekik pénz
.
Józsa Istvánról hétfőn derült ki, hogy a baloldali kormányok alatt az MSZP jelenlegi frakcióvezető-helyettese által 42 százalékos arányban tulajdonolt Gépkar Kft. több mint hat és fél milliárd forinthoz jutott hozzá különböző paksi megrendelések útján – írja a Magyar Nemzet. Józsa a Hír24-nek ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy nem tartotta összeférhetetlennek politikai pályafutásával a Gépkar Kft.-ben birtokolt tulajdoni részét. Rogán Antal szerint a szerződésekről kormányfőként nyilvánvalóan tudott Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is.

A Paks TV-nek nyilatkozva azt mondta: „Most kellett döntenünk arról, hogy egy projekttársaság alakuljon azért, hogy majd tíz-tizenkét év múlva működhessen az az új blokk, blokkok, amelyek Paksot Magyarország meghatározó energiatermelő cégeként megtartják.”

Nem Józsa volt ugyanakkor az egyetlen baloldali politikus, aki hasznot húzott a paksi erőmű működtetéséből a lap cikke szerint. Medgyessy Péter volt miniszterelnök 1991-ben cége képviseletében tanácsadói szerződést írt alá Pónya Józseffel, az erőmű akkori vezérigazgatójával. Az ügyben indított vizsgálatok megállapították, tanácsadásnak nem volt nyoma. Pónya azzal védekezett, hogy a 9,5 millió forintért cserébe szóban történt a teljesítés.

A cikk emlékeztet arra is, hogy 1997 októberében (amikor Szabó József volt a paksi erőmű vezérigazgatója) tanácsadással és közvélemény-formálással bízták meg a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Altus-csoport egyik cégét, az Agóra Marketing Kft.-t. Az 1998-as választási kampány előestéjén megkötött, egy későbbi megállapodásban 1998. július 31-ig meghosszabbított szerződés alapján az atomerőmű „távlati céljaihoz kapcsolódó közvélemény-formáló tevékenységért” havi nyolcmillió forintot vehetett fel a cég. 

A megállapodás révén összesen nyolcvanmillió forintot fizettek ki a vezérigazgató saját rendelkezésű keretéből.


Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 1:49. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 1:49. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Több baloldali politikusnak is dőlt a lé korábban Paksból"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon