Főcím
Közzététel:2014. február 9., vasárnap
Írta Hírmorzsák

Rétvári: mikor, kitől és miért kapta Simon a pénzt?


Mikor, kitől és miért kapta a vezető baloldali politikusként dolgozó Simon Gábor a bécsi bankszámlán szereplő több száz millió forintot? - tette fel a kérdést Rétvári Bence, a KDNP alelnöke vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.

Rétvári Bence szerint ugyancsak tisztázásra vár, hogy az összegnek volt-e köze ahhoz, hogy Simon Gábor jelentős szerepet töltött be az MSZP-ben és a Gyurcsány-kormányban, illetve jobbkeze volt Mesterházy Attilának.

Hétfőn, az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén lehetősége nyílik válaszolnia Simon Gábornak erre, vagyis a Simon-ügy még csak most kezdődik - tette hozzá a kormánypárti politikus. Közölte: Magyarországon 10 millió embert érdekel, hogy Simon Gábor vezető magyar politikusként milyen minőségében kapott ilyen összeget és az miért nem szerepel a vagyonnyilatkozatában.


Ebben a helyzetben Simon Gábornak is érdeke a történtek tisztázása - mondta Rétvári Bence.

Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke elmondta, hogy két eljárás indult a Simon-ügyben: egy vagyonnyilatkozati, illetve egy, a képviselő mentelmi jogával összefüggő eljárás.

Utalt arra, a bizottság elnökeként már felszólította a képviselőt a vagyonnyilatkozatában szereplő adatok kijavítására, amire szerdáig van lehetősége. Ugyanakkor hétfőn dönt arról a mentelmi bizottság, hogy adócsalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt, a legfőbb ügyész kérésére felfüggesszék-e a honatya mentelmi jogát. Az Országgyűlés mindkét eljárás esetében a bizottság javaslata nyomán mondhatja ki egyrészt a képviselő esetében az összeférhetetlenséget, illetve függesztheti fel a mentelmi jogot - tette hozzá a bizottság elnöke.

Hangsúlyozta, Simon Gábor már február 6-án, csütörtökön jelezte telefonon, hogy személyes konzultációt kér tőle. Erre a bizottság hétfői ülésén kívánnak lehetőséget adni számára.

Kérdésre válaszolva hozzáfűzte: ha Simon Gábor a már jelzett szándékának megfelelően február 12-én, szerdán lemond képviselői mandátumáról, akkor mindkét ügyet lezárják. Rubovszky György megjegyezte ugyanakkor, számára az eltelt idő kétségessé teszi Simon Gábornak azt a védekezését, hogy jóhiszeműen hibázott a vagyonnyilatkozat kitöltésekor, ugyanis a bankszámlát 2008-ban nyitotta.

Simon Gábor, az MSZP eddigi elnökhelyettese február 6-án közölte, hogy minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselőjelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Erről azt követően döntött, hogy sajtóhírek jelentek meg arról: 240 millió forintnak megfelelő eurót és dollárt tart egy ausztriai bankszámlán, és az összeget nem tüntette fel képviselői vagyonnyilatkozatában.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 6:06. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 6:06. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Rétvári: mikor, kitől és miért kapta Simon a pénzt?"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon