Főcím
Közzététel:2014. február 5., szerda
Írta Hírmorzsák

Patthelyzet Ukrajnában – Cathrine Ashton békítené a feleket


Közvetíteni próbál az ukrán elnök és az ellenzék között Cathrine Ashton. Az Európai Unió külügyi főképviselője Kijevbe látogatott, hogy találkozzon Viktor Janukovics elnökkel és az ellenzék vezetőivel.

A tüntetők továbbra is kitartanak a háborús zónára hasonlító Függetlenség téren. Szerintük az országot behálózó korrupciónak csak Janukovics elnök bukásával lehet véget vetni. A külföldi beavatkozásból viszont nem kérnek.

- Amint az Európai Unió közbeavatkozik, Oroszország is ugyanezt fogja tenni, de tudjuk, hogy ez sehova nem fog vezetni. A jelen válság a belügyünk, nekünk kell megoldanunk, a megoldás pedig egy új elnök. – mondta az egyik tüntető.

Az ellenzék a régi, 2004-es alkotmányhoz szeretne visszatérni. Ezzel Janukovics elnök elvesztené hatalma egy részét, amit 2010-es megválasztása után szavaztatott meg. A jövőben például nem az elnök, hanem a parlament választaná meg a miniszterelnököt, a kabinet tagjait és a régiók kormányzóit.

Vitalij Klicskó kedden a parlamenti felszólalásában az előrehozott választásokat követelte. Szerinte itt az ideje, hogy véget vessenek a diktatúrának Ukrajnában és a a parlamenti képviselők egyszerű “gombnyomogatás” helyett ismét valódi, képviselői munkát végezhessenek.

Janukovics pártjának képviselői azzal vádolják az ellenzéket, hogy csak magukhoz akarják ragadni a hatalmat.

Viktor Janukovics pénteken Szocsiban találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.



Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:52. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:52. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Patthelyzet Ukrajnában – Cathrine Ashton békítené a feleket"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon