Főcím
Közzététel:2014. február 5., szerda
Írta Hírmorzsák

Kuruzsló fogorvost találtak Zalában


Szakorvos nélkül és a számlaadást többnyire kikerülve működött egy fogorvosi rendelő Zalában; a kuruzslás miatt folyó rendőrségi eljárás mellett az adóelkerülés miatt is felelnie kell a rendelő működtetőinek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága.
Egy zalai fogtechnikus és a lánya által működtetett társaság két év alatt hétmillió forint bevételt titkolt el, miközben fogorvosi szaktudás nélkül látták el a kezelésre érkező betegeket. Apja és leánya a lehető legsúlyosabb szankcióval számolhat a NAV részéről, az eltitkolt és a revizorok által feltárt adóhiány összegének 200 százalékát, a szándékos adóelkerülésért kiszabható büntetés maximumát kell adóbírságként megfizetniük. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a családi vállalkozást Nagykanizsán működtették.
A NAV szerdán azt közölte, hogy éveken át üzemeltetett két fogászati rendelőt a betéti társaságként működő családi vállalkozás, amelyet 2012 decemberében egyszerűsített végelszámolással, jogutód nélkül megszüntettek. Az adóhatóság számára a kötelező záró vizsgálatkor derült ki, hogy kuruzslás miatt rendőrségi nyomozás is folyik a társaság ellen. 
A vállalkozás 2011-ben felvett fogorvosa csak az egyik rendelőben praktizált, a másikban a társaság képviselője és a lánya látták el a hozzájuk forduló pácienseket. A fogtechnikus végzettségű apa fogakat csiszolt, köszörült, mintát vett, fogászati szakasszisztens lánya pedig kezdetben fúrt, tömött és érzéstelenítő injekciót adott be a pácienseknek, később azonban már gyökérkezelést is végzett. 
A cég legálisan működő rendelőjéből az adminisztrátorként dolgozó anya szállította a fogorvos pecsétjével és aláírásával ellátott recepteket, illetve röntgenbeutalókat, amelyeket a másik rendelőben a családtagok töltöttek ki a betegek adataival. A szakértelem hiánya oda vezetett, hogy egy betegnél a félrekezelés következtében szövődmények alakultak ki, amelyek maradandó fogyatékosságot okoztak.  
A családi vállalkozás tagjai a kezelésekről számlát csak a betegek kifejezett kérésére adtak, nehogy híre menjen a "zugfogászatnak". A NAV több mint száz, 2011-ben és 2012-ben fogászati, fogtechnikai kezelésben részesült betegnek küldött nyilatkozattételi felhívást, a megkeresettek majdnem 80 százaléka küldött választ. Ennek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy 51 páciensnél a kezelésekről egyáltalán nincs számla a könyvelésben, vagy azok kisebb összegről szólnak, mint amennyit a betegek fizettek. 
A NAV Zala Megyei Adóigazgatósága hétmillió forint bevétel eltitkolását tárta fel, amelynek következményeként több mint hárommillió forint adóbírságot szabtak ki, de a hatóság még vizsgálja, hogy a betéti társaság tagjai magánszemélyként milyen jövedelembevallásokat tettek. Miután az ellenőrzés eddigi megállapításai ellen az adózó nem nyújtott be fellebbezést, a határozat így jogerőssé is vált - jelezte Kovács Mária. Az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt büntető feljelentést is tett a NAV a Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságánál.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 1:38. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 1:38. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Kuruzsló fogorvost találtak Zalában"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon