Főcím
Közzététel:2014. február 6., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Janukovics támogatja az alkotmányreformot


Viktor Janukovics ukrán elnök közölte, hogy támogatja a mielőbbi alkotmányreformot. Hozzátette ugyanakkor, hogy be kell tartani az alaptörvény-módosítás előkészítéséhez szükséges minden eljárást.
Ezt az ukrán államfő csütörtökön Kijevben Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettessel folytatott megbeszélésén mondta az elnöki sajtószolgálat közlése szerint. 
Janukovics a találkozón hangsúlyozta, hogy kész folytatni a tárgyalásokat az ellenzékkel a politikai válság rendezése érdekében. "Csakis párbeszéd útján és kompromisszumok árán vezethető ki az ország a politikai válságból" - szögezte le az elnök. Biztosította tárgyalópartnerét arról, hogy mindent megtesz a konfliktus további éleződésének elkerülése érdekében. 
Janukovics ígéretet tett a tömegmegmozdulásokon őrizetbe vett ellenzéki aktivisták szabadon bocsátásának felgyorsítására. Szavai szerint erre "a közeljövőben intézkedéseket tesznek". 
Az államfő január 31-én írta alá azt a kormánypárti képviselők által megszavazott amnesztiatörvényt, amelyet ellenzéki oldalon elutasítanak. A jogszabály ugyanis az elfoglalt hivatali épületek elhagyásának és az utcai barikádok elbontásának feltételéhez köti a tüntetők büntetőjogi felelősségre vonás alóli mentesítését.
A múlt hétvégén állítólag megegyezés született a kijevi tüntetőkből alakult radikális csoportok - a Jobboldali Szektor, és az Afganisztánban harcoltak szerveződése -, valamint a belügyminisztérium és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) között arról, hogy ha előfeltételek nélkül kiengedik a bebörtönzött ellenzéki aktivistákat, szabaddá teszik a tüntetők a kijevi városházát és a Hrusevszkij utcát. A megállapodást a kormányszervek sem megerősíteni, sem cáfolni nem voltak hajlandók. Az egyezség határideje pénteken jár le. Ha nem teljesülnek követeléseik, a tüntetők az összecsapások kiújulását helyezték kilátásba.
Az elnöki hivatal közlése szerint Janukovics még csütörtökön Oroszországba utazik kétnapos látogatásra, a szocsi téli olimpia pénteki ünnepélyes megnyitójára.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 10:02. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 10:02. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Janukovics támogatja az alkotmányreformot"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon