Főcím
Közzététel:2014. február 23., vasárnap
Írta Hírmorzsák

Itt az újabb riadójelzés


A görög bankoknak újabb feltőkésítésre van szükségük a több tíz milliárd eurós tavalyi tőkeinjekció után. Görögország egyelőre feneketlen kútként nyeli az EU és az IMF pénzét.

Görögország négy legnagyobb bankjának stressztesztje kimutatta, hogy a pénzintézeteknek újabb 6,9 milliárd dollárnak megfelelő tőkére van szükségük - jelentette a Bloomberg. Enélkül nem tudják egyensúlyba hozni költségvetésüket. Az újabb lyuk azt jelenti, hogy feltőkésítésükre tavaly elköltött 38 milliárd dollár egyszerűen nem volt elég.

A National Bank, az Alpha Bank, a Piraeus Bank és az Eurobank az elmúlt hónapokban tovább halmozta fel a behajthatatlan követeléseket. A görög gazdaság folytató recessziója miatt egyelőre nem látják a fényt az alagút végén. Az újabb tőkepótláshoz hozzá kell járulnia az ország donorait képviselő trojkának, az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank szakértői csoportjának.

Görögország továbbra is úgy működik, mint egy feneketlen pénznyelő verem. Az Írország és a Spanyolország kisegítésére indított EU-IMF segélyprogram szakértők szerint azért lehetett sikeres, mert a dublini és a madridi kormány fegyelmezetten végrehajtotta a költségvetés rendbe tételét szolgáló intézkedéseket.

A görögök nem tudnak hasonló eredményeket felmutatni, részben azért, mert gazdaságuk mélyebb gödörbe került, részben azért, mert a lakosság ellenállása erősebb az egymást követő megszorítási hullámokkal szemben. Mivel más lehetőség nincs Görögország életben tartására: az EU és az IMF kénytelen további összegeket hajigálni a feneketlen kútba.


Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 4:15. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 4:15. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Itt az újabb riadójelzés"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon