Főcím
Közzététel:2014. február 5., szerda
Írta Hírmorzsák

Hatvanöt éve kezdődött a Bogár-invázió az USA-ba

Azóta több mint öt és fél millió darabot értékesítettek a VW Bogár három generációjából.
Az első Volkswagen Bogár 1949 januárjában érkezett az Egyesült Államokba egy bizonyos Ben Pon Sr. nevű holland üzletember jóvoltából, aki az első VW-importőrnek tekinthető.

Az amerikaiak meleg szívvel fogadták a bogárhátú modellt, melynek eredményeként az 1950-es évek közepére már 35 ezer darab Bogár gurult az amerikai utakon, tíz évvel később pedig szinte megtízszereződött ez a szám, hiszen 300 ezer darabnál járt a modell. 1968-ban, az egyik legjobb évében, 423 ezer Bogár talált gazdára az Államokban, ami nem csak a kedvező árnak volt betudható, hanem a sokak által megszeretett formavilágnak.
Fotó: 
A „Type 1” gyártása 1977-ben állt le Wolfsburgban, és ezután 21 évet kellett várni, hogy bemutassák az új Beetle-t, ami a klasszikus előd reinkarnációjának tekinthető retró megjelenésben, de modern műszaki tartalommal. Előbbiek ellenére mégsem lett annyira sikeres, mint a nagy előd, ahogy a 2011-ben bemutatott aktuális Beetle sem érheti utol az első generáció népszerűségét, az újdonság viszont sokkal jobb műszaki alapokon nyugszik, mint a második generáció. Összesen egyébként a három generációból eddig nagyjából 5,5 millió példányt adtak el az USA-ban.
Fotó: 
Fotó: 


Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:26. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:26. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Hatvanöt éve kezdődött a Bogár-invázió az USA-ba"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon