Főcím
Közzététel:2014. február 27., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Emlékműveket emelnek a norvégiai terrortámadás áldozatainak


Jonas Dahlberg svéd művész tervei alapján építhetik meg a 2011-es norvégiai terrortámadás áldozatainak két emlékművét – jelentette be a szakértőkből és az áldozatok képviselőiből álló zsűri csütörtökön.
A 77 ember, többségében fiatalok életét követelő merényletek áldozatairól annak a két helyszínnek a közelében - Utöya szigetén és Oslo belvárosában - emlékeznek majd meg, ahol a 21 éves börtönbüntetését töltő Breivik 2011. július 22-én gyilkolt – derül ki az NTB norvég hírügynökség összefoglalójából.
A több száz pályamunka közül kiválasztott győztes pályázatban szereplő tervek szerint az Utöya szigetével szembeni szárazföld egyik elvékonyodó földnyelvének végét hasítanák le egy 3,5 méter széles nyiladék bevágásával. A nyiladék egyik oldalfalára az áldozatok nevét vésik föl, másik oldalán pedig kialakítanának egy látogatói folyosót, ahonnan egy üvegfalon keresztül lehet majd rálátni a neveket mutató emlékfalra. A nyílás azt a sebet jelképezi, amelyet a véres merényletek Norvégiában hátrahagytak.
A földnyelvből kivágott részből és környékbeli fákból épülhet fel a másik emlékhely Oslo kormányzati negyedében. A két emlékmű a tervek szerint legkésőbb 2015 végére elkészül. 
Az EFE spanyol hírügynökség szerint egy harmadik emlékmű is felépülhet Oslo belvárosában, ennek részletei azonban egyelőre nem ismertek.
Az 1970-es születésű, Stockholmban élő Jonas Dahlberg elsősorban videoinstallációiról ismert, de foglalkozott szobrászattal, fotózással és könyves projektekkel is.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 13:15. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 13:15. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Emlékműveket emelnek a norvégiai terrortámadás áldozatainak"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon