Főcím
Közzététel:2014. február 23., vasárnap
Írta Hírmorzsák

Akár már holnap dönthet az Alkotmánybíróság a devizahitelekről


Az már most biztos: fölösleges arra számítani, hogy a testület alkotmányellenesnek mondja ki ezeket a szerződéseket. Előzetesen az is biztosra vehető, hogy az alkotmánybírákat sem a Kúria jogegységi határozata, sem az Európai Bíróság várható döntése nem befolyásolja majd. Akkor mégis mire számítsanak a devizahitelesek?

A kormány november végén fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy az alaptörvény értelmezését kérje a devizahitelekkel összefüggésben. Bitskey Botond a kormány indítványával kapcsolatban elmondta: az két elvi kérdést tartalmazott. Egyrészt, hogy az alaptörvényből levezethető-e olyan konkrét fogyasztóvédelmi rendelkezés, amely szerződési feltétel, bírósági ítélet vagy jogszabály alaptörvény-ellenességét okozná. Hozzáfűzte, hogy a kormány indítványa példaként megemlíti ugyan a devizahiteles szerződések egyes elemeit, de fontos hangsúlyozni: az Ab-nak ebben az ügyben nem azt kell eldöntenie, hogy a devizahitel-szerződések vagy azok egyes elemei alkotmányellenesek-e.

Mire kíváncsi a kormány?

A kormány indítványának másik eleme az volt, hogy az úgynevezett devizahitel szerződések milyen keretek között módosíthatók jogszabállyal. A kormány kérdései nem valamely konkrét devizahiteles probléma megoldására irányulnak. Arra várnak választ, hogy az alaptörvényből milyen általános követelmények érvényesítése következik, továbbá milyen keretek közt lehetne megváltoztatni a szerződéseket. A főtitkár megjegyezte: indítványában a kormány sem kérte, hogy az Ab konkrét kérdésekben foglaljon állást.

A Kúria már döntött, az Európai Bíróság még nem

Arra a kérdésre, hogy a Kúria tavaly decemberben hozott jogegységi határozatát figyelembe veszi-e az Ab, a főtitkár kifejtette: a Kúria döntése nem tárgya az Ab előtt folyó eljárásnak, a kúriai döntés tartalmára az alkotmánybírósági eljárás semmilyen módon nem hat ki, mint ahogy szintén nincs közvetlen kapcsolat az alkotmánybírósági eljárás és az Európai Unió Bírósága előtt folyó eljárás között. A Kúria polgári kollégiuma december 16-i ülésén jogegységi határozatban mondta ki a többi között azt, hogy a devizahiteles szerződések nem tekinthetők érvénytelennek pusztán az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt. A határozat indoklása kitér arra is, hogy a tartós hitelezési jogviszonyban a szerződéskötést követően olyan változások állhatnak be, amelyek a szerződés gazdasági kockázati egyensúlyát utólag felboríthatják. Ha a felek a szerződés módosításával ezeket közösen nem orvosolják, a szerződésekbe való utólagos beavatkozás válhat szükségessé. A Kúria szerint azonban bíróság csak kivételesen, egyedi jogviszonyokban módosíthat egyes szerződéseket. A társadalmi méretű problémák megoldásának nem a bírói út a megfelelő módja, hanem a jogalkotás, amely figyelembe tudja venni az össztársadalmi érdekeket is.

Az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő ügyben a luxembourgi székhelyű testület a devizahiteles szerződések egyes feltételeinek tisztességtelenségével kapcsolatban vizsgálódik.


Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:22. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:22. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Akár már holnap dönthet az Alkotmánybíróság a devizahitelekről"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon