Főcím
Közzététel:2014. február 8., szombat
Írta Hírmorzsák

A délszláv háborúra emlékezteti a bosnyákokat a mostani helyzet


Megosztja a bosnyák társadalmat a kormányellenes tüntetéshullám. Sokan sajnálják, hogy ilyen jelentős károk keletkeztek az épületekben, a többség viszont úgy vélekedik, hogy a lakosságnak ideje kiállnia saját igaza mellett.

- Én a délszláv háborúban ennél az épületnél harcoltam, valamilyen szinten sajnáltam pénteken, hogy felgyújtották – nyilatkozta egy idős férfi.

- ’92-ben én védtem meg az épületet attól, hogy felgyújtsák. Szerintem most jött el az ideje, hogy a gyermekeink, akik már ebben a Boszniában nőttek fel, kiálljanak magukért – közölte egy háborús veterán.

- Hogy lehetséges, hogy Szarajevóban, Mostarban és Tuzlában egyszerre történjen ugyanaz? Valami miatt rosszul mennek a dolgok – vélekedett egy fővárosi nő.

- Azt sajnálom, hogy kárt okoztak az épületekben, de ez az egyetlen esély arra, hogy meghallják a hangunkat – nyilatkozta egy szarajevói asszony.

Egyelőre nem lehet tudni mekkora kár keletkezett a felgyújtott szarajevói és tuzlai épületekben. A tüntetők a kormány és az elnök távozását szeretnék elérni.



Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 12:39. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 12:39. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "A délszláv háborúra emlékezteti a bosnyákokat a mostani helyzet"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon