Főcím
Közzététel:2014. január 21., kedd
Írta Hírmorzsák

Szavazókat buszoztatott az MSZP-Együtt: nyomozást rendelt el az ügyészség


Mivel a helyi választási bizottság megállapította, hogy valóban megsértette a kampánycsendet a szavazók szervezett szállításával a nagykátai időközi önkormányzati választáson az MSZP-Együtt jelöltje, a Jobbik büntetőfeljelentést tett, a Pest Megyei Főügyészség pedig közölte: elrendelte a nyomozást az ügyben.
A Pest Megyei Főügyészség választás rendje elleni bűntett miatt nyomozást rendelt el a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőinek feljelentése alapján. A feljelentés a január 19-i, nagykátai időközi önkormányzati választás szavazóinak szervezett szállításával függ össze. A nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja - közölte Szabó Ferenc főügyész.
Mint megírtuk: a vasárnapi voksolás során a Jobbik delegáltjának feltűnt, hogy egy személyautó több fordulóval szavazókat szállít a választás helyszínére. A választási bizottság vasárnap esti ülésén hozott határozatában - amelynek másolatát kiosztották a hétfői sajtótájékoztatón - megállapította, hogy Kántor László, az MSZP és az Együtt közös jelöltje érdekében szervezetten szállították a szavazópolgárokat.
A 31,4 százalékos részvétellel lebonyolított választáson a hét induló közül Gyüre Pál kapta a legtöbb, 124 voksot kapott, így ő  foglalhatja el a helyi képviselő-testületben haláleset miatt megüresedett helyet. Marton István - szintén független jelölt - lett a második 83 szavazattal, míg az MSZP-Együtt színeiben induló Kántor György a harmadik helyen végzett 72 vokssal.
A Jobbik jelöltjére, Fülöp Bélánéra 61-en szavaztak, ami a negyedik helyhez volt elég. Az ötödik Csubra András független jelölt lett (35 voks), a hatodik helyet Rusz József, az Emberbarát Városért Társaság jelöltje szerezte meg (32 szavazat), a hetedik helyre Szalay Sándor Géza került (5 voks).

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 23:51. Kategória , . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 23:51. Még több cikk ebben a kategóriában , . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Szavazókat buszoztatott az MSZP-Együtt: nyomozást rendelt el az ügyészség"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon