Főcím
Közzététel:2014. január 10., péntek
Írta Hírmorzsák

Sínen van a tizenegyedik új villamos Debrecenben


Már csak hét jármű hiányzik az új debreceni villamosflottából – írja a dehir.hu. A tizenegyedik péntek reggel érkezett meg Spanyolországból, és a korábban megszokott módszerrel csúsztatták sínre. Az ígéretek szerint márciusra mind a 18 villamos Debrecenben lesz.
A CAF zaragozai gyárából tréleren viszik a villamosokat Debrecenbe, két részben, amelyeket azután illesztenek össze, hogy sínre tették a járművet a remíz közelében, a Salétrom utcában.
A tizenegyedik villamost péntek délelőtt vették le a kamionról.
Az első új villamos májusban érkezett Debrecenbe, szintén közúton. A vadonatúj szerelvények alacsonypadlósak, egyterűek, mindegyik légkondicionált, és 221 utas szállítására alkalmasak.
Az új, 2-es villamos vonalának építését nagyrészt befejezték, december 20-án elindították a műszaki átadás-átvételt, azóta folyamatosan zajlik a harminc napos próbaüzem. Most műszaki javításokat végeznek a pályán, a környezetében szükséges munkát pedig a tervek szerint július végére fejezik be.
Hat villamosnak már megvan az üzembe helyezési engedélye, négyet pedig most készítenek fel a vizsgára.
Az utasok a tervek szerint március elsején már utazhatnak a debreceni 2-es villamossal – olvasható a cikkben.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 10:45. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 10:45. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Sínen van a tizenegyedik új villamos Debrecenben"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon