Közzététel:2014. január 22., szerda
Írta Hírmorzsák
Nem látott még ilyen pontos órát a világ
Állításuk szerint a világ eddigi legpontosabb óráját készítették el amerikai tudósok: a stronciummal működő atomóra ötmilliárd év alatt mindössze egyetlen másodpercet késik, ezzel kétszer olyan pontos, mint az eddigi rekordtartó.
A kísérleti eszköz nemcsak rendkívül pontos, "ütései" rendkívül precízek is: az óra egy-egy "ütése" között átlagosan csak néhány billiárd ezrelék eltérés van a tudósok szerint.
(A billiárd a 10 tizenötödik hatványa, milliószor milliárdot jelent.) A stronciummal működő óra az első, amely mindkét szempontot figyelembe véve rekorder lehet.
(A billiárd a 10 tizenötödik hatványa, milliószor milliárdot jelent.) A stronciummal működő óra az első, amely mindkét szempontot figyelembe véve rekorder lehet.
Az ilyen extrém precíz órák számos gyakorlati területen fontosak, beleértve a telekommunikációt is. A szakemberek pedig ilyen órákkal vizsgálják, hogy idővel változnak-e a természeti állandók vagy a természeti törvények.
Az atomórák esetében eddig a céziummal működők számítottak sztenderdnek. A céziumos óráknál a céziumatomok rezgésszámát veszik alapul egy pontos frekvencia előállítására, a frekvenciát aztán számlálóba vezetik, ez a számláló mutatja a másodpercet és az abból származtatott nagyobb időegységeket.
Az újonnan bemutatott órában azonban a stronciumatomok jóval gyorsabban, másodpercenként 430 billiószor rezegnek, ami pontosabb mérést tesz lehetővé. A szerkezet néhány ezer mélyhűtött, palacsinta alakú optikai rácsokba fogott stronciumatomból áll. A rezgést lézerrel idézik elő.