Főcím
Közzététel:2014. január 17., péntek
Írta Hírmorzsák

Marslakók-botrány: Jáksóék fenyegetőznek


Titoksértés miatt perrel fenyegette meg a Marslakók Produkciós Kft. Boronyák Gergelyt, a bukott sorozat egykori színészét - írja az Átlátszó.
Az Átlátszó csütörtöki cikkére reagálva az azóta átnevezett Marslakók Produkciós Kft. közleményt juttatott el az Országos Sajtószolgálathoz, amelyben tagadni próbálta Boronyák Gergelynek az atlatszo.hu-n megjelent nyilatkozatában foglaltakat, egyben perrel fenyegette meg a színészt - írja az atlatszo.hu.
Boronyák az oknyomozó portállal korábban közölte: bár a szerződésben az áll, hogy Jáksóék 5 millió forintot kaptak a lekötött színészek kártalanítására a szappanopera bukása után, ő ebből egy fillért sem látott.
A portál szerint Jáksóék közleménye nem oszlatja el a cikkbeli gyanút, ráadásul alaptalanul vádolja szerződésszegéssel a színészt.
A Marslakók állítása szerint a megkérdőjelezett ötmilliós összegből fizették ki a színészek utolsó megbízási díját. Ezzel szemben a Marslakók megkapták az összes epizód után az MTVA-tól a pénzt, ebbe pedig bele kellett kalkulálniuk a színészek díjazását is - írják. Az ötmilliós pluszpénzt a megállapodás szerint kifejezetten a színészek felmondásából fakadó költségeikre kapták – ilyen kifizetést pedig még a saját állításuk szerint sem teljesítettek.
A színészt most titoksértés miatt fenyegetik perrel, annak ellenére, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény  81. § (3) és (4) bekezdése egyértelművé teszi, hogy hiába magáncég a Marslakók, ha közpénzt használ fel, az arra vonatkozó adatai közérdekből nyilvánosak. A jelen esetben tehát semmilyen titoksértést nem követhet el az, aki a közpénzek felhasználásával összefüggő információkat hoz nyilvánosságra.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 9:52. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 9:52. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Marslakók-botrány: Jáksóék fenyegetőznek"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon