Hagyaték

„A gazdasági válságnak mélyen romboló eredményei (...) gondolkodóba ejtették az európai államok kormányait. Belátták, hogy az elmúlt század közgazdasági politikájának világszerte a pénzügyi és kereskedelmi terjeszkedés volt egyedüli célja. Minden állam hanyatt-homlok rohant előre.”

E sorokat ma is papírra vethetnénk, de szerzőjük jó száz éve, 1913-ban publikálta őket, alig százoldalas elemzésében, Magyarország szerepe és hivatása a világgazdaságban – Hitele és jelzáloglevei címmel. Az idézett bekezdésből szándékos megtévesztés végett hagytam ki az 1900-as évek elejére vonatkozó utalást, de hát a mai válság mélyen romboló hatásai is gondolkodóba ejtik Európa és a világ kormányait.

A kis kötet évtizedeken át lapulhatott anyai nagyapám könyvszekrényében. Hogyan került oda, nem tudom, s már kideríteni sem lehet. Egy biztos, közgazdász végzettséget felmenőim közül senki sem szerzett, s a téma iránt különösebb érdeklődést sem mutatott, és sajnálatos módon remek üzleti érzékkel sem született senki. Sok-sok évvel ezelőtt örököltem meg néhány más hasonló témájú régiséggel ezt a tanulmányt is, amely a Magyarországi Pénzintézetek Országos Szövetségének 1910. november 20-án tartott közgyűlésének megbízásából készült.

A szerző, Löherer Andor korának ismert gazdasági írója volt (elég beütni nevét a Google keresőprogramjába), s az OMGE és a Magyar Gazdaszövetség igazgatóválasztmányában is tevékenykedett. A borítóra, a cím fölé gondosan feljegyezték: Európa pénzügyi köreinek szíves figyelmébe ajánlva!

E ponton a mai olvasó él a gyanúperrel, hogy a múltba vezető útra talál, amelyen mostanság is nagy a forgalom: érvek, szavak, retorikai fordulatok köszönnek egymásnak, ahogy szembetalálkoznak. Örömmel nyújtom át az örökséget, ezt a százéves, a megelőző nagy globalizációs korszak utolsó békeévében nyomtatott könyvet egy szintén kerek évfordulót ünneplő barátomnak, inkább szórakoztatására, mintsem okulására, bár utóbbi szempont sem mellékes. Miről is ír tehát az Osztrák–Magyar Monarchia agrárországában a jeles szakember? Száz évvel ezelőtt?

„Magyarországnak, a lovagias magyar nemzetnek meg nem érdemelten sok az ellensége, akik hátuk mögött kígyót-békát reája kiáltanak, hogy annál kevésbé legyen feltűnő az ő embertelen manipulációik förtelmessége. Innen erednek az anyagi romlásunkra szánt támadások is. Van egy sereg rendbontó. Az internacionális merkantilista közgazda, melynek a sajtó is a kezében van. Ezek külön támadják 1000 éves intézményeinket. Sok minden kerül ki ezek ördögi kohójából. Ezeknek felülni nagy naivitás.” Érthető módon az elnyomó osztrákok is kapnak bőven a kritikából.

„És mi volt a magyar nemzetnek jutalma, hogy ezredéves ősi honát s otthonát – az ausztriai nagyhatalom egyik alapfundamentumát – fenntartani igyekezett annyi értelmetlen támadás dacára is? Más nem, mint az, hogy önálló fejlődését és kereskedelmét elnyomták, s amikor már egyébbel tönkretenni nem lehetett, zálogleveleinket dobták vissza, hogy ezzel okozzanak itt a mély sebeket vágó deruttal nagy pénzügyi és anyagi pusztítást. Jelzáloglevél kibocsátó intézeteinknek erős tartalékalapjain azonban megtörtek ezek a támadások is, mint a tengeri hullámok megtörnek gránitsziklák falain. De már ezen rázkódás is elég volt, hogy a pénz cirkulaciója – mint a vér a testben – az üzleti életben megálljon... És ilyen erős krízis közepette áll Magyarország, mint Európa nemtője előttünk. A külföld persze nem tudta, hogy minő kitűnő jelzáloglevelekkel bírt, mert folyton ennek ellenkezőjéről informálta Ausztria, akinek érdekében áll a kiszipolyozás.”

Kitűnő adottságok, csak hát... „Magyarországon a gazdasági egészséges evolúcióhoz minden előföltétel megvan. A természet áldott, mert középzónában feküdvén, terményei különösen zamatosak, ízesek, tehát igen kedveltek és táplálók. Termőföldünk elismert prima qualitás. Erdőink kiesek, bányáink is keresettek, amint ezt az angolok érdeklődése bizonyítja.” De. „Sajnos, egész mezőgazdasági termelésünk azonban legfőképpen az üzemi és beruházási produktív tőke és a hitel hiány amiatt elmaradottságban van a külföldi termelés eredményeihez képest.

Németországnak a magyar termelést jóval felülhaladó eredményei annál inkább figyelmet érdemelnek, mert Németországnak talajviszonyai tetemesen kedvezőtlenebbek, mint a Magyarországéi.” Löherer kimutatta, hogy a termésátlagokban szinte minden fontos termék esetében a német eredmény jobb, mint a magyar. Holott „a mezőgazdasági kultúra Németországban sem sokkal fejlettebb, mint Magyarországon, másként az itt járt angol és német gazdák tanulmányozó csoportjai nem estek volna egyik bámulatból és meglepetésből a másikba, amint Magyarország egyes vidékeit és intensiv gazdaságait a különböző időkben sorba járták...”

Hogy sokan kivándorolnak, hát van ilyen, nem baj, utalják haza a pénzt. „Húsz millió emberünk prima munkaerő, azért szeretik annyira Amerikában őket és tanulékonyak annyira, hogy a magyar földmíves parasztból egyszerre a legmegbízhatóbb amerikai gyárimunkás és munkagépvezető lesz. Amerikából a kivándorlottak immár 1907-ig mintegy 1,200 millió koronát – mint megtakarított összeget küldtek haza. Sok a magukkal hozott pénz is.” És még valami.

„A világnak azonban legkonzervatívabb népe – a magyar parasztnak sok községben – a ládafiában hever milliókra menő pénze. Ez nem jut hivatásához és a termelést sem mozdítja elő. Magyarországon a betéti tőkét legnagyobb részben azon vidéki takarékszövetkezetek kezelik, kis betéti kamatok mellett, amelyekhez a betevők a legközelebb vannak... A vidéki takarékpénztárak, sőt maguk a nagy bankjaink, avagy jelzálogos intézeteink nem vesznek így a produktív termelésben részt – s természetes is, hogy így Magyarországon a produktív hitel igen messze maradt vissza a külföld és az egyes előre haladó államokban régebbtől meghonosodott minden hitelszervezetektől.”

Mi a konklúzió? „Európa népei és államai csakis ezen kölcsönös megértés és kölcsönös támogatás útján biztosíthatják népeik nyugodt fejlődését és jólétét és ezen az úton előzhetik meg a fenyegető szociális forrongásokat.” Aztán jött 1914. De most örvendjünk inkább, a párhuzamok véget érnek, és szerencsére 2014 jön. Ez az írás eredetileg a Surányi György hatvanéves című, a Pénzügykutató Alapítvány által szerkesztett születésnapi ajándékkötet számára készült.

BLAHÓ MIKLÓS