Főcím
Közzététel:2014. január 22., szerda
Írta Hírmorzsák

Emlékmű-botrány: történelemhamisítást követ el a kormány az MSZP szerint


A német megszállás emlékműve valójában a náci megszállásnak, a náci megszállás magyar partnereinek állít emléket, azzal történelemhamisítást követ el a kormány - jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP alelnöke.
A szocialisták fővárosi frakcióvezetője a V. kerületi képviselő-testület ülését megelőzően azt mondta, az emlékmű egy kalap alá veszi az áldozatokat és az elkövetőket, ez önmagába sérti a nemzeti emlékezetet. Kifogásolta azt is, hogy szerinte a kormány nem is törekszik arra, hogy az emlékmű kifejezze a nemzet egységét, nem volt róla társadalmi vita. Hozzátette: az emlékmű provokáció a kormány részéről a társadalom felé, történelemhamisítás.
Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja közölte, "az emlékmű felállítása a Fidesz által a magyar radikális, jelenlegi szélsőjobb és újnácik felé tett gesztus szimbóluma". Hozzátette: az emlékművet a választás után a szoborparkba "toloncolják".

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 0:03. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 0:03. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Emlékmű-botrány: történelemhamisítást követ el a kormány az MSZP szerint"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon