Főcím
Közzététel:2014. január 28., kedd
Írta Hírmorzsák

A BMW marad a két villanyautónál

Nem bővíti a BMW német autógyártó elektromosautó-kínálatát. A BMW-nek pillanatnyilag kétféle elektromos autója van, de a gyártó egyik vezetője szerint addig nem mutatnak be harmadik modellt, míg nem mérik fel jobban a keresletet.
A BMW szeptemberben elindította Lipcsében i3 típusú elektromos autójának sorozatgyártását, és mióta autószalonokban is bemutatták az autót, több mint 11 ezer megrendelés érkezett a céghez. Az elektromos autók iránt tehát van érdeklődés, de Harald Krueger, a BMW igazgatósági tanácsának tagja szerint még látniuk kell, hogy pontosan hogyan fog alakulni a kereslet. 
Az i3-as
Fotó: BMW
A BMW becslések szerint 2 milliárd eurót költött az elektromos autók kifejlesztésébe. Az i3-as modell után 2014-ben akarják megkezdeni a gyártását az i8-as hibrid sportautónak, de Krueger szerint azután egy ideig nem lesznek újabb típusok. Harald Krueger nem mondott pontos számot arról, hogy hány i3-as autót készítenek, de azt cáfolta, hogy Kínába költöztetnék az autók gyártását. Krueger szerint ott még nem megfelelő az infrastrukturális környezet fejlettsége. 
A BMW a közelmúltban szénszálas technológiák alkalmazásával igyekezett csökkenteni az elektromos autók súlyát, és növelni a menettávjukat. A BMW az Egyesült Államokban üzemet is alapított szénszállal megerősített műanyag gyártására, de az igazgatósági tag szerint most még csak saját, cégen belüli felhasználásra termel a gyár.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 9:41. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 9:41. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "A BMW marad a két villanyautónál"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon