Főcím
Közzététel:2014. március 5., szerda
Írta Hírmorzsák

Végrehajtásig ment a Jobbik a stop.hu ellen


2012 szeptemberben jelentetett meg a stop.hu egy olyan cikket, amelyben azt a hazugságot terjesztették, hogy egy parlamenti ülés során a Jobbik az idős munkás embereket sértegette, akiket analfabétának is nevezett.

A Jobbik azonnal helyreigazítási kérelemmel fordult a rágalmak miatt a portálhoz, akik ennek nem tettek eleget, és bár a nemzeti radikális párt a bíróságon is pert nyert az ügyben ellenük, a helyreigazítást a jogerős ítélet ellenére sem tették hónapokon keresztül közzé, de még a bíróság által megítélt perköltség összegét sem fizették meg önként.

Nem volt tehát más választása a Jobbiknak, mint végrehajtási eljárást kezdeményezni, amelynek során az eljáró végrehajtó a stop.hu üzemeltetőjének bankszámláját inkasszóval volt kénytelen megterhelni, hogy a fizetési kötelezettségüket teljesítsék, és ugyanígy csak a végrehajtási eljárás megindítása után tették közzé közel fél éves csúszással azt a helyreigazítást, amire jogerős bírói döntés kötelezte őket.



Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 11:38. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 11:38. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Végrehajtásig ment a Jobbik a stop.hu ellen"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon