Főcím
Közzététel:2014. március 9., vasárnap
Írta Hírmorzsák

Példás családanya a jobbikos Dúró Dóra


A legfiatalabb országgyűlési képviselővel, a parlamentben határozottan megnyilvánuló jobbikos politikusnővel szinte köszönő viszonyban sincsen, aki az interjún várt minket: egy szolid kinézetű, festetlen arcú, egyszerű, elegáns kosztümbe öltözött fiatal nő. Ő Dúró Dóra, aki számunkra most a kétgyermekes, fiatal családanya. A Life.hu sorozatában politikusok mindennapjait mutatja be - politikamentesen.

Hogyan képzeljük el a jobbikos család életét? Nem adnak banánt a gyermeknek, mert az külföldről származik, vagy pedig kitessékelik csemetéiket a játszótérről, ha egy roma vagy egy színes bőrű kisgyerekkel kezdenek játszani? Dóra, aki fiatalon, 26 évesen már kétgyermekes édesanya, betekintést engedett a Novák család életébe, ahol mindkét szülő országgyűlési képviselő, a Jobbikban ismerték meg egymást. A rendszerváltás óta mindig volt házaspár tagja a parlamentnek, olykor egyszerre öt is, most azonban ők az egyetlenek.

Dóra nemcsak az általa legszebb női hivatásnak tartott anyaságban, hanem a munkájában is örömét leli. Ő is, mint sok sorstársa, igyekszik ügyesen lavírozni a család és a munka között. Férje, Novák Előd, a Jobbik alelnöke próbál mindenben segíteni asszonykájának. A nagyszülők is versenyeznek, ki vigyázzon a kicsikre, a két és fél éves Novák Hunóra Kincsőre és a 10 hónapos Novák Bottyán Jánosra. Születésükkor Dóri édesanyja egy időre odaköltözött hozzájuk segíteni, anyósa pedig egy közelben lakó gyermekorvos, Dóra nélkülük nem lenne képes a munka és a család párhuzamos ellátására.


„A hajam otthon nagy kincs, ezért igyekszem úgy alakítani a dolgaimat, hogy az esti fektetésre azért mindig hazaérjek. A kislányom ugyanis úgy alszik el, hogy pödri a hajamat” – árulta el Dóra, aki a szüleik harmonikus életét szeretné saját családja számára is megteremteni.

„A szüleim boldogan élnek, most fogják a 30. házassági évfordulójukat ünnepelni, anyósomék pedig tavaly voltak 40 éve házasok. A bátyám és az én születésem óta édesanyám háztartásbeliként éli boldogan az életét. Szereti biztosítani apukámnak a nyugodt hátteret a munkájához. Náluk így harmonikus a családi munkamegosztás, de én inkább dolgozni járó típus vagyok. Úgy, mint a szüleim, én is fiatalon akartam édesanya lenni, mert csak így reális a tervezett nagy családunk” – magyarázta Dóra, aki falusi lány lévén kötődik a természethez, ezért nemrég egy főváros melletti településre, kertes házba költözött a család.

„A csend és a biztonság, amit egy falu nyújt, a mai napig hiányzik, szerettem, hogy mindenki ismer mindenkit, a falu kis közös életét. A fővárosban ez nincs meg, itt minden nap történik valami előreláthatatlan, amivel az ember nem tud kalkulálni. Hiányzik a kiszámíthatóság, ugyanakkor szeretem a mozgalmasságot, ami a várost jellemzi. A szüleimhez kéthavonta hazautazunk, ők pedig kéthetente jönnek hozzánk. Ilyenkor minden földi jóval ellát minket a klasszikus vidéki haszonállatorvosként dolgozó édesapám. Disznóvágásokon nőttem fel, szeretem a falusi ételeket, és apukám tudja, hogy melyik hús származik megbízható helyről, így rendszeresen ellát minket a legjobb falatokkal, igazi házi tojással. Mi igyekszünk magyar termékeket fogyasztani, de megvesszük a banánt, a narancsot is, nem soviniszta módon etetjük a gyerekeinket. A kislányomnak sokáig főztem, és a kisfiamnak is készítek hazai zöldségből főzelékeket, bár most már inkább a nagyszülők főznek. A férjem az egyetlen, akit nem várok haza meleg étellel, az már sok lenne" – nevetett Dóra, aki játszótereken is gyakran megfordul csemetéivel.

„Még nem tapasztaltam, hogy bárki távolságtartóbb lenne velem vagy a gyerekemmel csak azért, mert jobbikos vagyok. És fordítva is igaz: ha egy cigány kisgyerekkel játszik a kislányom, önmagában emiatt nem szólok rá. Van egy más kultúrához tartozó gyerek a bölcsődei csoportjában is, tényleg semmi probléma nincsen a származásával. A nevelésbe olyan elemeket viszünk be, amiket a férjemmel helyesnek gondolunk, amik elősegítik a gyermekeink szebb jövőjét.”

Politikusok a parlamentben

Magyar Bálint, az SZDSZ alapító tagja, volt oktatási miniszter és felesége, Hodosán Róza szabad demokrata politikus.
Torgyán József, a FKGP elnöke, egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és Cseh Mária, aki független képviselő volt 2001 elejétől 2002-ig.
Az MSZP két képviselője, Nagy Nóra és Nyakó István, aki a párt szóvivői feladatait is ellátta. 2003-ban házasodtak össze.
Veres János, Gyurcsány Ferenc egykori pénzügyminisztere, és korábbi felesége, Szabó Éva, aki 2006-2010 között volt szocialista országgyűlési képviselő. Huszonnyolc év házasság után váltak el.



Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:00. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:00. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Példás családanya a jobbikos Dúró Dóra"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon