Főcím
Közzététel:2014. március 8., szombat
Írta Hírmorzsák

Még lehet kérni a 900 ezres állami támogatást új Suzukira


A támogatási igényt a lakóhely szerint illetékes szociális és gyámhivatalokhoz kell benyújtani.
A fogyatékkal élők - többek között a hallássérültek, a gyengénlátók, az értelmi fogyatékosok, az autisták és a mozgássérültek - március 31-ig igényelhetik az állam által nyújtott kilencszázezer forintos gépjármű-vásárlási támogatást, amelynek segítségével új Suzukit vehetnek - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.
A támogatási igényt a lakóhely szerint illetékes szociális és gyámhivatalokhoz kell benyújtani, melyeknek június 15-ig kell dönteniük a március 31-ig benyújtott kérelmek esetében. Annak, aki most nem pályázik, legközelebb ősszel lesz erre lehetősége.
A lap emlékeztet arra: a kormány 2012 szeptembertől terjesztette ki a gépkocsi-vásárlási támogatásra jogosultak körét a mozgássérültekről valamennyi fogyatékkal élő személyre, és jelentősen emelte az igényelhető összeget. Eddig több mint ezer autót kaptak a megváltozott munkaképességűek.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 23:56. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 23:56. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Még lehet kérni a 900 ezres állami támogatást új Suzukira"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon