Főcím
Közzététel:2014. március 11., kedd
Írta Hírmorzsák

Már kommunikál az újraélesztett NHL-hokis


Félbeszakadt a Dallas Stars és a Columbus Blue Jackets összecsapása az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), miután a hazaiak egyik játékosa összeesett a kispadon, és újra kellett éleszteni.
A 31 éves Rich Peverley az első harmadban a kispadon ült, amikor egyszer csak összeesett. A játék azonnal megállt, az orvosok pedig a folyosón ápolták a sportolót, oxigénmaszkot és defibrillátort alkalmazva. A kanadai játékos korábban már több találkozót is kihagyott szívritmuszavar miatt.
A 2011-ben még a Boston Bruinsszal Stanley Kupa-győztes Peverleyt később korházba vitték, ahol stabilizálták az állapotát. A kezelést végző orvosok elmondták, Peverley állandó megfigyelés alatt van, ugyanakkor csapattársaival, barátaival tud kommunikálni. Hozzátették, a leletek szerint összeesése összefüggésben van a szíve állapotával.
A mérkőzést egy későbbi időpontban pótolják majd. A Dallas kapcsolatban áll az NHL vezetőségével, ugyanis a csapatnak helyi idő szerint kedd este St. Louisban lenne a következő találkozója, de elképzelhető, hogy azt is el kell halasztani.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 11:37. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 11:37. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Már kommunikál az újraélesztett NHL-hokis"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon