Főcím
Közzététel:2014. március 15., szombat
Írta Hírmorzsák

LMP: Magyarországnak a 21. századba kell lépnie

Csendesen ünnepelt az LMP. Schiffer András ünnepi beszédében azt mondta, 2014-ben azt kell eldönteni, hogy a közeljövőben szakítunk-e az újfeudális viszonyokkal, fel tudjuk-e szabadítani az emberek alkotóképességét.
Nincs nemzeti függetlenség ott, ahol az ország adósságcsapdában vergődik, és az energiaellátása is ezer szálon külső hatalmaktól függ, belföldön pedig hűbéri újfeudális viszonyokat alakítanak ki – mondta az LMP megemlékezésén a Pilvax bisztróban Schiffer András, a párs társelnöke, aki szerint 2014-be azt kell eldöntenie a magyar társadalomnak, akar-e majd valamikor szakítani ezekkel a viszonyokkal, fel tudjuk-e szabadítani az emberek alkotóképességét.
Fotó: 
Szél Bernadett, a párt másik társelnöke azt mondta: 1848. március 15-én a magyar emberek megérezték a szabadság ízét, és az azóta is a nyelvükön van. A forradalmárok romantikusok és álmodozók voltak, de a "tisztelt helytartó tanács mégis reszketni méltoztatott". Céljuk az volt, hogy kilépjenek a múltból, és végre belépjenek abba a századba, amiben éltek. Az LMP célja is az, hogy Magyarország végre a 21. századba lépjen.
Az LMP-sek a Pilvax kávéházból útnak indultak biciklivel, és amerre járnak, az adott utcát "átnevezik" egy női hősre.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:46. Kategória , . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:46. Még több cikk ebben a kategóriában , . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "LMP: Magyarországnak a 21. századba kell lépnie"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon