Főcím
Közzététel:2014. március 9., vasárnap
Írta Hírmorzsák

80 éves lenne az első űrhajós, Jurij Gagarin - fotógaléria

A világon elsőként Jurij Gagarin jutott fel az űrbe, ahol pontosan 108 percet töltött: Vosztok-1 űrhajójával 1961 április 12-én indult útak, mely alatt megkerülte a Földet, a visszatérést követő zajos ünneplés után nem sokkal pedig kezdetét vette az Amerikaiakkal folytatott űrverseny. Gagarint első útján hadnagyból őrnaggyá léptették elő, az űrben töltött percekről hangfelvételt és írásos jegyzeteket is készített. A hazatérést követő hirtelen jött népszerűséget nehezen viselte, megromlott házassága után pedig alkoholproblémái támadtak. 1962-től a Legfelső Tanács tagja lett, később visszatért Csillagvárosba, ahol többször használható űrhajók tervezésével foglalkozott. 1967-ben újabb feladatot kapott: Komarov űrhajós tartalékaként Gagarint választották a Szojuz–1 repülésére. Az újbóli gyakorlatokhoz ismét vadászgépbe ült, 1968 március 27-én egy MIG-15-össel végrehajtott rutinrepülés során kiképzőjével, Vlagyimir Szerjoginnal együtt lezuhantak. A baleset körülményei sokáig tisztázatlanok voltak, ám a 2013-ban nyilvánossága hozott, korábban titkosított dokumentumokból kiderült, hogy Gagarinék az akkor tesztelt új Szu-15 vadászgép tesztrepülésének hibája miatt kerültek bajba, s vesztették életüket. Képes összeállításunk az első űrhajós életéből.
1960. június: Glasma, Szovjetunió: Jurij Alekszejevics Gagarin feleségével Valentinával, akivel 1957-ben ismerkedett meg. Házasságukból két lányuk született (képünkön Jelena)

© AFP
1961: autogramok hölgyeknek - a hirtelen jött népszerűséggel nehezen bírkózott meg.

1961 április: az űrhajós portréja
1961 április: az űrhajós portréja
© AFP
1961 április 12. - Baikonur, Szovjetunió: - a Vosztok-1 űrkapszula fellövése R-7 rakétával.

© AFP / Ria Novosti
1961 április 12.: a Vosztok-1 űrkapszula landolás után Moszkvától 700 kilométerre délkeletre. A leszállás a Szaratovi terület Engelsz nevű kisvárosa mellett történt meg. Az űrhajós és az űrhajó külön értek földet, mivel a Vosztokba nem építettek be sima leszállást biztosító rendszert, így a leszállás legvégső fázisában Gagarin katapultált, és saját ejtőernyőn tette meg az utat.

1961 április 12. - Gagarin a Vosztok-1 fedélzetén. A repülés mindössze egyetlen Föld körüli keringésből állt és 108 percig tartott. A Vosztok három változatát Szergej Koroljov tervezte és építette.

1961 január 14. - Moszkva: ünneplő tömeg a visszatérés után

A Vosztok-1 kezelőszervei
A Vosztok-1 kezelőszervei
1961. május 1. - Moszkva: Nyikita Hruscsov és Leonyid Brezsnyev társaságában a munka ünnepén

1961 április 14. - Moszkva: Oroszországon kívül a világ számos országában ünneplő tömeg fogadta

1961 augusztus 9. - Moszvka: Nyikita Hruscsovval együtt köszöntötte a Vosztok-2 asztronautáját, Guerman Titovot, miután visszatért űrutazásáról. Titov elsőként töltött el egy teljes napot az űrben - egészen pontosan 25,3 órát.

© AFP / Itar Tass
1963 szeptember 28. - Párizs, Franciaország: Gagarin az Eiffel-toronyban

1964 január - Moszkva: vendégek hivatalos látogatáson Oroszországban: Fidel Castro, Jurij Alekszejevics Gagarin, Pavel Popovics, Valerij Fjodorovics Bikovszkij, Guerman Titov és Andrian Nyikolajev.

1965. augusztus 2. - Tours, Franciaország: Gagarin egy Matra volánjánál

1968 március 30. - Moszkva: Gagarin halála megrendítette a nemzetet. A képen Vlagyimir Seryegin ezredes özvegye Gagarin síremlékénél.

1968: Jurij Alekszejevics Gagarin portréja
1968: Jurij Alekszejevics Gagarin portréja
© AFP / Itar Tass
1968. április 2. - Moszkva: Gagarint Leonyid Brezsnyev és Alekszej Koszigin minisztertanácsi elnök kírére utolsó útjára. 2013-ban kiderült valódi ok: egy túl közel elszálló, új fejlesztésű gép Szuhoj-15-ös gép miatt zuhant le és vesztette életét kiképzőjével, Vlagyimir Szerjoginnal együtt. A Moszkvához közeli baleset valódi okáról beszámoló, 79 éves Alekszej Leonov - az első, világűrbe kilépett űrhajós - elmondta: a Szuhoj 15, amelynek tízezer méteres magasságban kellett volna repülnie, bekapcsolt utánégetővel közvetlen közel elrepült Gagarin MIG 15-öse mellett, s a nagy sebességgel érkező gép által keltett hullámok csóvába taszították a másik repülőt.

1967 július 19. - Moszkva: látogató gyermek a ''Gazdasági Eredmények nemzeti kiállításán'' látható Vosztok rakétája előtt
1967 július 19. - Moszkva: látogató gyermek a ''Gazdasági Eredmények nemzeti kiállításán'' látható Vosztok rakétája előtt
© AFP / Ria Novosti

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:34. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:34. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "80 éves lenne az első űrhajós, Jurij Gagarin - fotógaléria"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.

te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon