Főcím
Közzététel:2014. február 18., kedd
Írta Hírmorzsák

25 halottja van a kijevi zavargásoknak: eldurvult a helyzet az ukrán fővárosban

Kiújultak az összecsapások az ukrán tüntetők és a rendőrök között Kijevben: a Függetlenség terén egész kedd éjjel tartott a harc. Viktor Janukovics ukrán elnök ellenzéki vezetőkkel tárgyalt az éjszaka, de nem tudtak megegyezni. Az összecsapásokban legalább huszonhatan meghaltak már, közülük tízen rendőrök, nagyon sok a sérült. A zavargások már nem csak Kijevet érintik, egy vidéki városban is a tüntetők közé lőttek. Az ukrán titkosszolgálat államcsínykísérlet miatt indított nyomozást "egyes politikusok" ellen. A magyar külügy elfogadhatatlannak tartja az erőszakot, a magyarokat óvatosságra inti. Ukrajnai események percről percre.
Legfontosabb események:
- Kedden kiújultak a harcok Kijevben a rohamrendőrök és a kormányellenes tüntetők között.
- Kijevben huszonhatan meghaltak, közülük tízen rendőrök. Legalább nyolcszázan megsérültek.
- A nyugat-ukrajnai Hmelnyickij városában a tüntetők közé lőttek, hárman sérültek. Sajtóértesülések szerint egy nő belehalt a sérüléseibe.
- A kijevi Függetlenség terén kiégett a tüntetők főhadiszállásaként szolgáló Szakszervezetek Háza, a tüntetők elfoglalták a főposta épületét.
- Több vidéki városban is voltak megmozdulások, Ungváron a tüntetők elfoglalták a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal épületét.
- Az ukrán biztonsági szolgálat terrorellenes műveletet indított, amelynek értelmében bárkit bevihetnek 72 órára, és jogi végzés nélkül átkutathatják és lefoglalhatják bárkinek a magántulajdonát, valamint a katonaságot is bevethetik.
- Az Európai Unió külügyminiszterei csütörtökön rendkívüli ülést tartanak az ukrán helyzet miatt.
- A magyar külügyminisztérium azt kéri, csak azok utazzanak Kijevbe, akiknek halaszthatatlan dolguk van ott.

2014. február 19., szerda | 19:34

Moszkva péntekig nem vásárol újabb ukrán eurókötvényt

Ukrajna "technikai okokból" csak pénteken kapja meg az Oroszország által korábban beígért pénzügyi támogatás második részletét, Moszkva ezúttal 2 milliárd dollár értékben fog eurókötvényt vásárolni.
2014. február 19., szerda | 19:29

Merkel felhívta Putyin

Angela Merkel német kancellár szerda este felhívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy az ukrajnai helyzetről egyeztessenek. A Spiegel Online szerint egyetértettek abban, hogy mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák az erőszak elterjedését.
2014. február 19., szerda | 19:12

Francia-német-lengyel hármas megy Kijevbe

Az ukrajnai helyzet felmérésére Kijevbe látogat csütörtökön Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
2014. február 19., szerda | 18:57

26 áldozat, ebből 10 rendőr

Közzétette az ukrán belügyminiszter annak a tíz rendőrnek a képét, akiket a kedd este óta tartó összecsapásokban lőttek le a tüntetők. A rendőrök mellett 16 civil tüntető is meghalt.
2014. február 19., szerda | 18:57

Klicsko már nem ura a Majdannak

A német Spiegel Online tudósítója szerint már rég kicsúszott Klicsko kezéből az irányítás, a radikálisok "átvették a hatalmat" a Majdanon. A téren szerda este 5000-ren lehetnek, a tüntetők utcaköveket és gránátokat dobálnak, a rendőrök gumilövedékekkel, könnygázzal válaszolnak.
2014. február 19., szerda | 18:54

Menesztette Janukovics a vezérkari főnököt

A helyére pedig a haditengerészet vezetőjét ültette.
2014. február 19., szerda | 18:49

Csúzlival lövik a tüntetők a rendőröket

Fotó: 
2014. február 19., szerda | 18:43

A rendőrök még nem indultak meg

Az ukrán biztonsági szolgálat által meghirdetett terrorellenes műveletek előkészületei megkezdődtek, de még nem indult meg az akció - írja a BBC.
Fotó: 
2014. február 19., szerda | 18:35

Kerry: Janukovicsnak választania kell a párbeszéd és az erőszak között

A párbeszéd és az erőszak között kell választania Viktor Janukovics ukrán elnöknek - mondta szerdán Párizsban John Kerry amerikai külügyminiszter.
"Janukovicsnak megvolt a választása aközött, hogy megvédje a népét, amelyet szolgál, hogy a kompromisszumot és a párbeszédet válassza, vagy pedig az erőszakot és a zavargásokat. Úgy gondoljuk, hogy egyértelmű a választás" - fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője. Hozzátette: "Azt szeretnénk, hogy Janukovics elnök összefogja a népét, kezdjen párbeszédet az ellenzékkel, találja meg egy kompromisszum feltételeit".
2014. február 19., szerda | 18:33

Lavrov: az uniós vezetők vegyék rá a tüntetőket a tárgyalásra

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt kérte az Európai Unió vezetőitől, hogy használják fel kapcsolataikat az ukrán ellenzékkel és vegyék rá őket a tárgyalásokra a kormánnyal - írja az Itar-Tassalapján a Russia Today.
2014. február 19., szerda | 18:32

Csendben tüntetnek a Bazilika előtt Budapesten

Tudósítónk szerint mintegy 30-an gyűltek össze az esemény kezdetekor a Bazilika előtt, de a létszám egyre növekszik. A helyszínen van Vágó Gábor (LMP), Szabó Rebeka (PM) és Szilágyi Péter (PM). A Bazilika bejáratánál gyertyák égnek.
2014. február 19., szerda | 18:24

Cameron: "számonkérés vár az erőszak felelőseire"

David Cameron a Downing Street által szerda este ismertetett állásfoglalásában leszögezte: Viktor Janukovicsnak "egy percnyi kételye sem lehet azzal kapcsolatban", hogy a világ figyeli cselekedeteit, és az erőszakcselekmények felelőseire számonkérés vár. Cameron szerint az erőszak mindenki részéről teljesen elfogadhatatlan, de elsősorban Janukovics elnök felelőssége a kormányerők visszavonása és a helyzet eszkalációjának megállítása.
A brit miniszterelnök felszólította az ukrán államfőt, hogy lépjen kapcsolatba az ellenzékkel, és a válság mindegyik részesével működjék együtt olyan politikai reformok elfogadása érdekében, amelyek tükrözik az ukrán nép demokratikus célkitűzéseit. Cameron szerint az ukrajnai feleknek egyértelműen kötelezettséget kell vállalniuk a törvényesség, az alapvető emberi jogok és a polgári szabadságjogok érvényesítésére. Nagy-Britannia nemzetközi partnereivel együttműködve minden tőle telhetőt megtesz annak elősegítése érdekében, hogy Ukrajna visszatérhessen a stabilitáshoz, a demokráciához és a jóléthez vezető útra - áll a brit kormányfő szerdai nyilatkozatában.
2014. február 19., szerda | 18:19

Élőben a Majdan!


Live streaming video by UstreamTovábbi élő közvetítéseket láthat a Reuters oldalán, illetve a Russia Today oldalán.
2014. február 19., szerda | 18:18

A külképviseletek nem javasolták a választási felkészülés megszakítását

A Külügyminisztérium és az Ukrajnában működő magyar külképviseletek folyamatosan figyelemmel kísérik az ukrajnai helyzetet, és a külképviseletek nem javasolták a választási felkészülés megszakítását - közölte Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője szerdán az MTI érdeklődésére.
2014. február 19., szerda | 18:14

Így végzi a Janukovicsot támogató párt képviselőjének autója

Szétverték a tüntetők a Régiók Pártjának képviselőjének Porschéjét. A párt Viktor Janukovics támogatója - írja a 444.hu.

2014. február 19., szerda | 18:14

Tűzbarikádokat emelnek a tüntetők

A tüntetők tüzeket gyújtanak a kijevi Függetlenség tere körül, hogy így tartsák távol a rendőröket, akik ki akarják szorítani a demonstrálókat a térről.
A rendőrök egyelőre nem léptek akcióba, a tüntetők énekelnek és skandálnak.
Fotó: 
2014. február 19., szerda | 18:13

Katonákat is bevethetnek

Az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint a szerdán bevezetett terroristaellenes művelet részeként fegyveres alakulatokat is bevethetnek a tüntetők ellen.
2014. február 19., szerda | 18:08

Az ország nyugati fele kezd kicsúszni a kormány ellenőrzése alól

Kormányellenes tüntetők kikiáltották a politikai autonómiát szerdán a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv). Ennek előzménye, hogy az ukrán nacionalisták fellegvárának számító városban is volt az éjszaka számos erőszakcselekmény, mintegy ötezer tüntető ártalmatlanná tette a helyi rendőrséget, és fegyvereket zsákmányolt laktanyájukból.
A lembergi regionális gyűlés közleményben ítélte el Viktor Janukovics elnök kormányát, amiért "nyílt háborút visel" a kijevi tüntetők ellen, és a testület bejelentette, hogy helyben magához vonta a végrehajtói hatalmat, "minden felelősséget magára vállal a régióért és annak lakosságáért".
A központi hatalom meggyengülésének egy további jele, hogy – Lengyelország közlése szerint – ukránok lezárták a Lemberg melletti korczowai határátkelőt Lengyelország felé. Ezenkívül helyi médiumok jelentették, hogy ellenzéki csoportok más nyugat-ukrajnai városokban is – köztük Hmelnyickijben, Ivano-Frankivszkban, Ungváron és Ternopilban – szintén megszálltak középületeket.
2014. február 19., szerda | 17:58

Békés hatalomátvételről beszél a kárpátaljai rendőrség

Kárpátalján nyugodt a helyzet, az ukrajnai megyében "vérontás nélkül folyik a hatalomátvétel" – olvasható az ua-reporter.com helyi hírportálnak a rendőrségi helyzetértékelésre hivatkozó cikkében. Oleg Podebrij, a Kárpátalja megyei rendőrség szóvivője szerint Kárpátalján a helyzet nyugodt annak ellenére, hogy Ungváron tüntetők elfoglalták a megyei állami közigazgatási hivatal épületét.
A térségben nincsenek összetűzések és áldozatok – idézte Podebrijt a kárpátaljai hírportál. A szóvivő bár hatalomátvételről beszélt, arra nem tért ki, hogy mit ért ez alatt, ki venné át a hatalmat.
2014. február 19., szerda | 17:55

Szerda este is lángol a Majdan

Fotó: 
2014. február 19., szerda | 17:39

Barroso megmondta Janukovicsnak

Az Európai Bizottság elnöke megdöbbenéséről beszélt a halálos áldozatokat követelő kijevi utcai erőszak miatt.
2014. február 19., szerda | 17:38

Ausztria "célzott szankciókat" sürget

Ausztria támogatja az Európai Unió (EU) Ukrajna ellen fontolóra vett szankcióit, és azok megbüntetését sürgeti, akik az ukrán erőszak fokozódásáért felelősek Ezt Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter közölte szerdán az APA osztrák hírügynökséggel azután, hogy az ukrán válságról egyeztetett Werner Faymann kancellárral.
Az osztrák diplomácia vezetője szerint "Európa nem hunyhat szemet afölött, hogy a közvetlen szomszédságában embereket gyilkolnak. Az erőszak nem lehet büntetlen" – hangsúlyozta. Kurz az ukrán fejlemények elleni tiltakozásul szerdán bekérette hivatalába az ukrán nagykövetet.
2014. február 19., szerda | 17:22

Ukrajna mellett demonstrálnak a Szent István-bazilikánál

Szolidaritási demonstráció szerveződik szerda este fél 7-re a Szent István-bazilika előtt. "Mutassuk a támogatásunk és a szolidaritásunk Ukrajna felé. Elég a diktatúrából és az erőszakból! Megemlékezünk az áldozatokról is. Hiszen csak ma éjjel több mint 20 embert öltek meg és ezrek sebesültek meg" –olvasható a Facebookon.
2014. február 19., szerda | 17:14

A minisztérium szerint 800 sérültje van az összecsapásoknak

Az ukrán belügyminisztérium adatai szerint közel 800 ember sérült meg az összecsapásokban, köztük 392-en a hatóságok részéről. A minisztérium szerint 83-an súlyos lőtt sebekkel kerültek kórházba.
Korábban közel ezer sérültről érkeztek híradások.
Fotó: 
2014. február 19., szerda | 17:13

Washington visszavonta több ukrán tisztségviselő vízumát

Az Egyesült Államok érvénytelenítette több ukrán tisztségviselő vízumát – jelentette be szerdán Kijevben tartott sajtóértekezletén az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete. Olyan személyekről van szó, akik az Egyesült Államok szerint közvetlenül kapcsolatba hozhatók az erőszak alkalmazásával a kijevi Függetlenség terén (Majdan).
"Politikánkban minden eszköz alkalmazását megfontoljuk" – jelentette ki Geoffrey R. Pyatt, hozzátéve, Washingtonban várhatóan új nyilatkozatok hangzanak el hamarosan az ukrajnai helyzettel kapcsolatban.
2014. február 19., szerda | 17:12

Londoni elemzők pénzügyi járványveszélyt látnak

Több térségbeli ország is megszenvedheti az ukrajnai válság eszkalációjának átszűrődő pénzügyi-gazdasági következményeit – vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. Citybeli vélemények szerint a közép-európai EU-gazdaságok közül leginkább Lengyelország érezheti meg az esetleges ukrán "járványt".
2014. február 19., szerda | 17:03

Terrorellenes művelet: bárkit elvihetnek 72 órára

Mint korábban beszámoltunk róla, az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU terrorellenes műveletet indított a "szélsőséges és radikális csoportok akciói" miatt.
Kyiv Post által megkérdezett elemző elmondta, a terroristaellenes művelet azt jelenti, hogy az SZBU bírósági végzés, vagy bármely más jogi végzés nélkül átkutathatja vagy lefoglalhatja bárkinek a magántulajdonát, illetve őrizetbe vehet tüntetőket. A szakértő szerint a biztonsági szolgálat gyakorlatilag bárkit elfoghat és kihallgathat a börtönben, és 72 órán keresztül még a hozzátartozókat sem kell értesíteni erről.
Emellett a hatóságok akár a telefon-, vagy az internetszolgáltatást is megszakíthatják anélkül, hogy bármilyen jogi felhatalmazást kapnának erre.
2014. február 19., szerda | 17:02

Elfoglalták a tüntetők a főposta épületét

Az AP hírügynökség szerint a kijevi tüntetők elfoglalták az ukrán főváros főpostájának épületét. A tüntetők azután rohamozták meg az épületet, hogy a korábbi főhadiszállásuk, a szintén a Majdanon található Szakszervezetek Háza a kedd éjszakai összecsapások során kigyulladt és leégett.
Az Ukrainska Pravda úgy tudja, a tüntetők a nemzeti televíziós és rádiós hírközlési tanács épületét is elfoglalták.
2014. február 19., szerda | 16:59

BM: Magyarország felkészült

A rendőrség, a katasztrófavédelem, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, illetve a mentőszolgálat felkészültek, illetve felmérték készleteiket, ezek a megfelelő mértékben rendelkezésre állnak. Ha szükségessé válik, összehívják az operatív törzset.
2014. február 19., szerda | 16:58

Az ukrán OTP hat fiókot tart zárva

Száznegyven bankfiókból hatot tart zárva az OTP Bank Ukraine az ukrán tüntetések miatt. A bank felkészült a hrivnya leértékelésére.
2014. február 19., szerda | 16:52

Az ellenzék várja az egyeztetéseket

Arszenyij Jacenyuk, az egyik ellenzéki párt vezetője azt közölte, hogy bár nehéz ilyen helyzetben tárgyalóasztalhoz ülni az elnökkel, de még nehezebb nem tárgyalni, a politikus így reméli, hogy újabb egyeztetésekre kerül majd sor.  
2014. február 19., szerda | 16:44

Klicsko videoüzenetet küldött

Vitalij Klicsko, az Udar (Ütés) ellenzéki párt vezetője a YouTube-ra feltöltött videóban üzent a tüntetőknek. A videóban Klicsko azzal vádolja a hatóságokat, hogy megvetést tanúsítanak és figyelmen kívül hagyják az emberek igényeit, ezért a békés demonstrációk erőszakos szembenállássá alakultak.
"A hatóságok fellépése az egyetlen oka annak, hogy vér folyt Kijev utcáin" – mondja Klicsko, aki szerint ezért Janukovicsnak mennie kell. "Ez minél hamarabb történik meg, annál kevesebb vér fog folyni."

2014. február 19., szerda | 16:42

Ungvár: a diákok berendezkedtek a kárpátaljai megyei közigazgatási hivatalban

Diákok rendezkednek be a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal szerdán elfoglalt épületében, a fiatalok elsőként az értékesebb műtárgyak biztonságba helyezéséről gondoskodtak. Az ellenállás nélkül elfoglalt kormányzósági épület két alsó szintjét egyetemisták szállták meg, akik csoportokba verődve, láthatóan jó hangulatban vitatják meg egymással az utóbbi napok kárpátaljai fejleményeit. Az épület bejáratát kívülről diákok őrzik, de minden érdeklődőt beengednek az épületbe. Ennek portájára egyébként visszatért a rendőrökből álló megszokott őrség, amely nem sokat törődik a ki-bejáró diákok céltalan nyüzsgésével.
A hivatali épület harmadik szintjére vezető lépcsőket a tüntetők utcai padokkal torlaszolták el, és őrséget állítottak fel, hogy illetéktelenek ne mehessenek be a felsőbb emeleteken lévő hivatali helyiségekbe. A földszinten használt gumiabroncsokat, utcai padokat és deszkákat halmoztak fel. Az épületfoglalók első intézkedésként nyilvántartásba vették az intézményben található értékes festményeket és műtárgyakat, majd szigorú felügyelet mellett az ungvári megyei képzőművészeti múzeumba szállították őket. A hivatal dolgozóit még délelőtt hazaengedték.
Az akcióban részt vevő diákok ingyenkonyhát állítottak fel a főbejárat melletti nagyteremben. Vezetőik azt tervezik, hogy plazmatévét helyeznek el a falon, hogy a helyi aktivisták figyelemmel követhessék az Ukrajnában zajló eseményeket. Vitalij Lazarenko, a Kárpátalja megyei kormányzati épület újdonsült, huszonéves parancsnoka újságíróknak elmondta, hogy a hivatal bevételével a tüntetők a „néphatalom tényleges megvalósítását” szeretnék elérni.
Fotó: 
2014. február 19., szerda | 16:40

A lengyel külügyminiszter Kijevbe utazik

Twitter-oldala szerint Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter elindult Kijevbe, ahova az EU képviseletében utazik.
2014. február 19., szerda | 16:32

Az amerikai alelnök felhívta Janukovicsot

Fehér Ház honlapja szerint Joe Biden amerikai alelnök felhívta Viktor Janukovics ukrán elnököt, hogy kifejezze komoly aggodalmait a Kijev utcáin történő zavargásokkal kapcsolatban. A közlemény szerint Biden arra szólította fel Janukovicsot, hogy hívja vissza a kormányerőket és tanúsítsanak önmérsékletet.
Az alelnök leszögezte, hogy az Egyesült Államok mindkét oldal által gyakorolt erőszakot elítéli, de hogy az ukrán kormánynak különös felelőssége van abban, hogy enyhítsen a helyzeten. Biden emellett szorgalmazta a párbeszédet az ellenzéki vezetőkkel, hogy a kormány foglalkozzon a tüntetők jogos panaszaival, és hogy terjesszenek elő komoly javaslatokat a politikai reformra.
2014. február 19., szerda | 16:08

V4-ülést várnak Magyarországtól a csehek

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök úgy véli, ha tovább éleződik a válság Ukrajnában, és ukrán menekülthullám fenyegetné Közép-Európát, Magyarország mint a V4-ek elnöke kezdeményezni fogja a belügyminiszterek találkozóját.
2014. február 19., szerda | 16:04

Kórházból próbálják elvinni a rendőrök a sebesült tüntetőket

Egy átmeneti kórházban dolgozó orvos a BBC-nek azt mondta, a rendőrség folyamatosan megpróbál bejutni a betegek közé és letartóztatni a sérülteket, ezért több száz önkéntes van a kórháznál, akik megakadályozzák a rendőröket abban, hogy elvigyék a sebesült tüntetőket a börtönbe.
2014. február 19., szerda | 15:57

Hollande és Merkel: a Kijevben szenvedő férfiak és nők mellett állunk

Elítélte a "minősíthetetlen és tűrhetetlen" ukrajnai eseményeket szerdán Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár, és megerősítették, hogy az elkövetőket szankciókkal sújtják majd. "Ukrajnában minősíthetetlen, tűrhetetlen és megengedhetetlen események történnek. Erőszak, brutalitás és megtorlás. Jómagam és a kancellár, kormányainkkal együtt, elítéltük ezeket a tetteteket és a hatalom részéről érkező elnyomást" - közölte Hollande, egyúttal szankciókat ígérve. A Kijevben szenvedő férfiak és nők mellett állunk - erősítette meg a francia elnök szavait Merkel.
2014. február 19., szerda | 15:49

Fotók: Ungváron egyelőre békés a tüntetés

Fotó: 
Fotó: 
2014. február 19., szerda | 15:46

Nem gyászolhatnak karszalaggal az olimpikonok

A NOB nem engedte, hogy így emlékezzenek az utcai harcokban elhunytakra.
2014. február 19., szerda | 15:40

Majdnem meglincselték a tüntetők az egyik régió kormányzóját

Russia Today úgy tudja, hogy a nyugat-ukrajnai Volin Oblaszt régió kormányzóját, Alekszandr Baskalenkót elfogták a tüntetők, és azt követelik, hogy mondjon le. A lap ukrán sajtóértesülésekre hivatkozva azt írja, a megbilincselt kezű Baskalenkót mintegy tízezer ember előtt egy emelvényen hideg vízzel locsolták, de megtagadta, hogy lemondjon. A lap szerint korábban a kormányzót meg is verték, amiért nem akart letérdelni az emberek előtt, de azt, hogy a dühös tüntetők végül meglincseljék, végül megakadályozták, és egy rendőrőrsre vitték.
2014. február 19., szerda | 15:24

Terrorelhárítási hadműveletet kezdett a biztonsági szolgálat

Az ukrán biztonsági szolgálat bejelentette, hogy terrorelhárítási hadműveletbe kezdett - közölte a Ria Novosztyi Russia Today szerint.
2014. február 19., szerda | 15:19

Nyomozás indult államcsínykísérlet miatt

Az ukrán titkosszolgálat (SZBU) megerősítette, hogy a keddi véres utcai harcokkal összefüggésben államcsínykísérlet miatt indítottak nyomozást "egyes politikusok" ellen. Korábban a Kyiv Post azt írta, hogy büntetőeljárás indult egy puccskísérlet miatt.
Az SZBU szerdai közleményében nem nevezett meg konkrét személyeket. Korábban Szerhij Arbuzov ügyvivő miniszterelnök ugyanezzel a bűncselekménnyel vádolta az ellenzéket.
2014. február 19., szerda | 15:16

A Jobbik üzent a kárpátaljai magyaroknak

A jobbikos Szávay István azt üzeni a kárpátaljai magyaroknak, hogy ne üljenek fel a provokációknak, és próbáljanak meg kimaradni az ukrajnai erőszakos eseményekből.
2014. február 19., szerda | 15:16

A tüntetők fegyvert zsákmányoltak éjszaka

Az ukrán biztonsági szolgálat közlése szerint a tüntetők több mint 1500 lőfegyverre és közel százezer töltényre tettek szert az utcai harcok során.
-
Fotó: 
2014. február 19., szerda | 15:02

Az Európai Beruházási Bank felfüggesztette tevékenységét Ukrajnában

Reuters azt írja, az Európai Beruházási Bank (EIB) szerdán közölte, befagyasztotta a tevékenységét Ukrajnában, miután legalább 26 ember meghalt a zavargásokban.
Werner Hoyer, az EIB elnöke egy sajtótájékoztatón azt mondta, az ukrán helyzet olyan kegyetlen, hogy politikailag rossz üzenet és felelőtlen lépés lenne, ha aktívak maradnának üzleti szempontból Ukrajnában. Hoyer hozzátette, bár korábban tervezték, hogy újabb befektetési területeket térképeznek fel, ezt is leállították. "Azt gondolom, hogy teljesen rossz üzenet lenne, ha úgy tűnnénk fel, mint akik folytatják a megszokott üzleti tevékenységet Ukrajnában, miközben Kijev utcáin bárki és bármiért embereket mészárol" – mondta az EIB elnöke.
A bank ukrajnai tevékenységéhez tartozott egyébként egy metróvonal meghosszabbítása, a légiközlekedés irányításának modernizációja és egy hitelkeret kidolgozása is.
2014. február 19., szerda | 14:55

Friss fotók a Majdanról!

Fotó: 
Fotó: 
2014. február 19., szerda | 14:51

Magyar külügy: elfogadhatatlan az erőszak alkalmazása

A Külügyminisztérium sajtófőnöke felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy erőszakot alkalmazzanak Ukrajnában, akár a kormány, akár a szélsőséges ellenzéki erők. Kaleta Gábor szerdai budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az ukrán kormány szerepe a politikai rendezésben meghatározó, ezt a felelősségvállalást akár szankciókkal is ki kell kényszerítenie a nemzetközi közösségnek.
A tárca értékelése szerint polgárháborúshoz közeli a helyzet Ukrajnában, és nem kizárt a rendkívüli állapot bevezetése sem. A keddi események visszafordították az elmúlt időszak konszolidációs folyamatát – mondta.
2014. február 19., szerda | 14:37

6-kor várható újabb rendőrroham?

Az AP arról adott hírt, hogy a szerdai felkészülés után délutánra ismét több száz rohamrendőrt vontak össze a kijevi Függetlenség terének sarkán. A rendőrök könnygázgránátokat és vízágyút vetnek be. Az ellenzék szerint helyi idő szerint 6-kor várható újabb rendőrségi roham a tüntetők ellen.
Napközben a tüntetők Molotov-koktélok gyártásával, valamint a kockakövek felszedésével foglalták el magukat, többen ételt, illetve cigarettát osztottak a Majdanon lévő többezres tömegnek.

2014. február 19., szerda | 14:35

Van Rompuy is a szankciók mellett

Az Európai Unió gyorsan és célzott intézkedésekkel fog reagálni az Ukrajnában kialakult helyzetre – közölte szerdán a Twitteren Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. A politikus a kijevi fejleményekre reagálva egy közleményt is kiadott, amelyben ismerteti, hogy az uniós külügyminiszterek csütörtöki ülésükön megvizsgálják majd ezeknek a célzott intézkedéseknek a lehetőségét, Van Rompuy konkrétan pénzügyi szankciókat és vízumkorlátozást, vagyis beutazási tilalom elrendelését tartja elképzelhetőnek azokkal szemben, akik felelősek az erőszakért.
"Elítéljük, hogy az ukrán hatóságok túlzott mértékű erőt alkalmaztak. Minden felet felszólítunk, hogy tartózkodjon az erőszaktól" – áll Herman Van Rompuy közleményében, amelyben a felelősök elszámoltatását sürgeti, valamint felszólítja az ukrán hatóságokat, hogy biztosítsák az alapjogok védelmét és érvényesülését. A volt belga kormányfő közleményében azt is világossá teszi: az EU továbbra is kész, hogy aláírja és megvalósítsa Ukrajnával a társulási és szabadkereskedelmi megállapodást, ha a kijevi vezetés bizonyítja, hogy kiáll a szabad, egységes és demokratikus Ukrajna, valamint a társulási szerződésben lefektetett értékek mellett.
2014. február 19., szerda | 14:31

Videó: gyártják a Molotov-koktélokat a Majdanon

2014. február 19., szerda | 14:26

Ungváron a rendőrség nem alkalmaz erőszakot

Tiszti becsületszavát adta szerdán Ungváron a kormányellenes tüntetőknek Kárpátalja megye rendőrfőkapitánya, hogy a belügyi erők nem alkalmaznak erőszakot a tiltakozó megmozdulások résztvevőivel szemben.
Vaszil Varcaba rendőrtábornok a Kárpátalja megyei rendőrség épülete előtt tüntető, a megyei állami közigazgatási hivatal épületét röviddel korábban elfoglaló egyetemisták kérésére tiszti becsületszavát adta azzal kapcsolatban, hogy a rendvédelmi erők nem fognak fegyvert alkalmazni Kárpátalján a tiltakozók ellen. A főkapitány egyúttal kijelentette, hogy a 60 kárpátaljai rohamrendőr közül 59 jelenleg is az állomáshelyén tartózkodik, s azt nem is fogja elhagyni. Közölte, hogy egyetlen rendőrt sem enged Kijevbe vezényelni Kárpátaljáról.
A tüntetők azzal kapcsolatos kérdésére, hogy miért küldtek kedden Kárpátaljáról Kijevbe egy mikrobusznyi közlekedési rendőrt, Varcaba közölte: a biztosok új járőrautókért mentek a fővárosba.
Ukrán hírportálok jelentései szerint a kárpátaljai közlekedési rendőröket Kijevbe szállító kisbuszt röviddel éjfél után Rivne város határában kormányellenes tüntetők tartóztatták fel. A jármű utasai és az aktivisták között dulakodás kezdődött, amelynek során két rendőr komolyabb arcsérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították. A tüntetők elvették a közlekedésrendészek egyenruháit, iratait és szolgálati fegyvereit, majd kiszúrták buszuk gumiabroncsait. Az eset után a rendőröket visszarendelték Kárpátaljára.
2014. február 19., szerda | 14:23

Csak akkor utazzon Ukrajnába, ha halaszthatatlan az ügye!

Csak azok a magyar állampolgárok utazzanak Ukrajnába, akiknek halaszthatatlan dolguk van ott - mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
2014. február 19., szerda | 14:14

Egy nyugat-ukrán városban tüzet nyitottak a tüntetőkre, meghalhatott egy nő

A BBC a Gyeny (Nap) ukrán honlap alapján azt írja, a nyugat-ukrajnai Hmelnyickij városában a biztonsági szolgálat épülete előtt tüntetőkre tüzet nyitottak, és hárman megsérültek.
Egy másik lap szerint a sérültek egyike, egy középkorú nő később a kórházban belehalhatott sérüléseibe.
A videó megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!

2014. február 19., szerda | 14:06

Egy szakértői kormány megoldhatná a helyzetet?

Ukrajnai politológusok a kijevi hírportálokon arra figyelmeztetnek, hogy az erőszak elharapódzása az ország szétesésével fenyeget, és sokan közülük a súlyos gazdasági gondokat kezelni képes, független szakértői kormány létrejöttében látják a válságból kivezető egyetlen kiutat.
2014. február 19., szerda | 13:57

Megszólalt az ENSZ emberi jogi főbiztosa

Elítélte az Ukrajnában dúló erőszakos cselekményeket szerdán Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, egyúttal gyors és független tényfeltáró vizsgálatra szólított fel. A főbiztos maximális visszafogottságra szólította fel az erőszakos cselekményekbe belebonyolódott feleket, és megismételte, hogy a nemzetközi emberi jogok alapján tiszteletben kell tartani a békés gyülekezéshez való jogot. 
2014. február 19., szerda | 13:54

Bajnai: minden tiszteletünk az ukrán ellenzéké

"Magyar politikusként és európai polgárként egyaránt elfogadhatatlannak tartom azt, ami az ukrán utcákon történik. Minden tiszteletünk az ukrán ellenzéké, akik országuk nyugati integrációjáért, az európai értékek felvállalásáért nemcsak az utcára mennek, de az életüket is veszélyeztetik. Együtt érzünk az áldozatok családtagjaival" – írta Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője a Tumblr-oldalán. Az ellenzéki politikus azt írta, egy jogállamban nincs helye annak, hogy a karhatalmi szervek tüntető emberek közé lőnek. A kormányerők kötelessége, hogy a konfliktust a jogállami intézmények igénybevételével, a demokratikus normákat tiszteletben tartva oldják meg, ezért felszólítja Viktor Janukovicsot és az ukrán kormánypárti politikusokat, hogy békésen rendezzék a helyzetet.
"A magyar kormány pedig szégyellje magát, hogy a paksi paktum miatt tétovázik és késlekedik a megszólalással Ukrajna ügyében. A jelen helyzetben a magyar diplomáciának az lenne a kötelessége, hogy a jogállami megoldások mellett emeljen szót, ezt azonban a paksi megállapodás küszöbén már politikailag nem teheti meg" – írta Bajnai.
2014. február 19., szerda | 13:47

Körülbelül ötezren lehetnek most a Majdanon

Az Interfax hírügynökség becslései szerint ötezren lehetnek a kijevi Függetlenség terén.
2014. február 19., szerda | 13:42

Így néz most ki a kijevi Függetlenség tere

Fotó: 
2014. február 19., szerda | 13:36

Megszólaltak az ukrán sportolók Szocsiban

Az ukrán olimpiai bizottság honlapján a Szocsiban versenyző ukrán sportolók közzétettek egy nyilatkozatot, amelyben azt írták, megdöbbentek a keddi kijevi eseményeken, és az Ukrajnában lévő családjaikra és szeretteikre gondolva mindent megtesznek az olimpiai játékokon, hogy így fejezzék ki a tiszteletüket.
Emellett mély gyászukat és részvétüket nyilvánították a zavargások áldozatai miatt.
2014. február 19., szerda | 13:27

Klicsko: Janukovics tárgyalásokat kezdeményezett

Vitalij Klicsko volt bokszoló, az ellenzéki Udar (Ütés) párt vezetője egy német lapnak azt nyilatkozta, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök további tárgyalásokat kezdeményezett az ellenzékkel. Klicsko azt mondta, ő hajlandó a tárgyalásokra, de csak akkor, ha a rendőrség leteszi a fegyvert - írja a BBC.
2014. február 19., szerda | 13:24

Lvovban elfoglalták a rendőrség épületét

Az ukrán UNIAN hírügynökség szerint a nyugat-ukrajnai Lvov városában a kormányellenes tüntetők betörtek a rendőrségi főparancsnokságra. A tüntetők közölték, hogy kiszabadították az ott fogva tartottakat. A rendőrség a hírügynökség szerint nem avatkozott közbe.
Ivano-Frankivszkban, Lvovtól délre a tüntetők megszállták a regionális rendőrségi igazgatóságot - írja aBBC.
2014. február 19., szerda | 13:21

Oroszország egyelőre nem vesz ukrán eurókötvényt

Az orosz illetékesek elhárítottak minden olyan kérdést szerdán, ami arra vonatkozott, hogy Moszkva mikor újítja fel az ukrán eurókötvények vásárlását. Az orosz pénzügyminiszter hétfőn még azt mondta, hogy erre még a héten sor kerül, ukrán illetékesek pedig arra számítottak, hogy a kötvények ellenértéke már szerdán megérkezik.
2014. február 19., szerda | 13:18

Ezek lehetnek az EU szankciói

Az AP hírügynökség szerint az Európai Unió kilátásba helyezett szankciói közé tartozhat az ukrán vezető tisztségviselőinek a 28 EU-országba utazásának tilalma, valamint az uniós országokban lévő kinnlevőségek befagyasztása.
2014. február 19., szerda | 13:17

Több mint ezer sebesültje van a zavargásoknak

Egészségügyi források szerint az erőszakcselekmények 25 áldozata közül tizenkilencen lőtt sebek következtében vesztették életüket. Értesülések szerint a sebesültek száma meghaladja az ezret.
2014. február 19., szerda | 13:15

Cáfolják a rendkívüli állapot bevezetését

Ukrán források cáfolták, hogy a kormány szerdai ülésén napirendre került volna a rendkívüli állapot bevezetése.
Ugyanakkor, ahogy arról már írtunk is, vidékről katonákat csoportosítottak át Kijevbe a fegyverraktárak védelmére. 

Janukovics gyásznapot rendelt el

A tüntetetések áldozatainak emlékére országos gyásznapot rendelt el csütörtökre Viktor Janukovics ukrán elnök. Az államfő rendeletére valamennyi állami épületen félárbócra eresztik a zászlókat, és mindenfajta kulturális és sportrendezvényt lemondtak.
2014. február 19., szerda | 13:06

A védelmi miniszter nem zárta ki a katonaság bevetését

Az ukrán védelmi miniszter, Pavel Lebegyev azt mondta, nem tudja garantálni, hogy a fegyveres erők nem fognak beavatkozni a zavargásokba.
A politikus emellett megerősítette, hogy ejtőernyős alakulatok küldtek Kijevbe, de később a minisztérium cáfolta, hogy a tüntetők feloszlatása miatt helyezték volna át őket.
2014. február 19., szerda | 13:04

A német külügy szerint Janukovics hibázott

A német külügyminiszter szerint Viktor Janukovics ukrán elnök súlyos hibát követett el a válság békés rendezését célzó tárgyalások halogatásával, és országa ezért nagy árat fizetett a halálos áldozatokkal járó kijevi összecsapásokkal. Frank-Walter Steinmeier szerdán Berlinben kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy fel kell hagynia az erőszakkal az ukrán "biztonsági erőknek, de a tüntetők között lévő radiális elemeknek is".
Mindenkinek látnia kell, hogy az erőszak nem megoldás, hanem csak tovább ront a helyzeten – tette hozzá. A kijevi vérfürdő után "bármilyen nehéz is, arra kell törekedni, hogy ismét elinduljon a politikai tárgyalási folyamat" – nyilatkozott a német külügyminiszter.
2014. február 19., szerda | 12:48

Sokkoló videó került elő egy tüntető lelövéséről

A Facebookra töltötték fel azt a videót, amelyen az látszik, hogy a nyílt utcán álldogál néhány tüntető, majd lövések hallatszanak, és az egyikük összeesik. Később társai elvonszolják a férfit a helyszínről.
2014. február 19., szerda | 12:44

A Krímben is megmozdultak az emberek

Russia Today azt írja, a Krímben található Szimferopol városában körülbelül 400 ember gyűlt össze azt követelve, hogy a kormány tegye meg a szükséges intézkedéseket Kijevben az erőszak megfékezésére.
2014. február 19., szerda | 12:00

Puccskísérlet miatt indult eljárás?

A Kyiv Post azt írja, az ukrán biztonsági szolgálat honlapján egy rejtélyes üzenet jelent meg, amely arról számol be, hogy büntetőeljárás indult egy puccskísérlet miatt, amelyben több politikus is részt vett.
2014. február 19., szerda | 11:49

Újabb áldozat: még egy rendőr behalt a sérüléseibe

Az ukrán belügyminisztérium közölte, hogy szerdán egy újabb rendőr halt bele a február 18-i összecsapások során szerzett sérüléseibe, ezzel 10-re emelkedett a zavargások rendőr áldozatainak száma, a zavargásokban pedig már összesen 26-an haltak meg.
Fotó: 
2014. február 19., szerda | 11:45

Moszkva államcsínykísérletnek tartja az ukrán zavargásokat

Moszkvában államcsínykísérletnek tartják mindazt, ami Ukrajnában történik, és határozottan elítélik a szélsőségesek erőszakos fellépését - jelentette ki az orosz államfő szóvivője szerdán.
Vlagyimir Putyin orosz államfő az éjjel telefonon beszélt Viktor Janukovics ukrán elnökkel, és amellett foglalt állást, hogy a rendezés kizárólagosan a törvényes hatalom révén lehetséges.  
Időközben az orosz külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy Moszkva latba veti minden befolyását az ukrajnai válság békés rendezése érdekében.
2014. február 19., szerda | 11:43

"Akinek ennyi vér tapad a kezéhez, az nem maradhat hatalmon"

Az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának elnöke, Hannes Swoboda azt közölte, Viktor Janukovics elnök játszik az elelnzékkel és az ukrán néppel, tetteti, hogy elkötelezett a párbeszéd iránt, és ugyanígy játszott az Európai Unióval is.
"Hogy az akarata vagy a hatalma nincs-e meg a békés megoldáshoz, már nem számít: akinek ennyi vér tapad a kezéhez, az nem maradhat hatalmon" - közölte Swoboda.
2014. február 19., szerda | 11:38

Ejtőernyősöket vezényeltek Kijevbe

Az ukrán védelmi minisztérium megerősítette, hogy 500 ejtőernyőst vezényeltek Kijevbe egy keleti régióból, állítólag azért, hogy a fegyverraktárakat őrizzék.
2014. február 19., szerda | 11:31

Szankciókra készül az EU

Az Európai Unió meg fogja vizsgálni a szankciók lehetőségét az ukrajnai erőszakos események felelőseivel szemben - jelentette be szerdán Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Ashton uniós nagyköveti értekezletet hívott össze, amelyen közleménye szerint "minden lehetőséget megvizsgálnak majd, köztük a tüntetés erőszakos elfojtásának felelősei, illetve a jogsértések elkövetőivel szembeni szankciók opcióját is".
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közleményében szintén jelezte: arra számít, hogy a tagállamok sürgősen lépéseket fognak tenni az ukrajnai erőszak felelőseivel szemben. Az EU tagállamainak külügyminiszterei csütörtökön rendkívüli ülést tartanak.
2014. február 19., szerda | 11:20

A tüntetők mellé állt egy rendőri egység

Egy rendőri egység vezetője, Petro Suliak alezredes hivatalosan közölte, hogy a továbbiakban nem ad ki bűnös parancsokat és nem is teljesít ilyeneket. Mint mondta, az egysége nem fog szembeszállni az ukránok békés tüntetéseivel, mert az egysége az ukrán népet szolgálja.
Az alezredes hivatalos iratba is foglalta mindezt, amit pecséttel és aláírással is ellátott, valamint egy kamera előtt fel is olvasta a nyilatkozatát - számol be a Kyiv Post.

2014. február 19., szerda | 11:10

Ukrán belügy: a radikális tüntetők lőtték le az áldozatokat

Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint több mint 50 embert tartóztattak le az elmúlt 24 órában Kijevben.
A minisztérium kitért arra is, hogy szerintük a halálos áldozatokat a radikálisok lőtték le, mert a hatóságok nem használnak lőfegyvereket. "A meggyilkolt emberek sebei, valamint az eddig elkobozott fegyverek alapján feltételezhető, hogy ezeket a lőtt sebeket agresszív radikális tüntetők okozták" - közölte a belügyminisztérium.
"A rendőrség, valamint az ukrán belügyminisztérium biztonsági erőinek alkalmazottjai nem használnak lőfegyvereket, csak nem halálos fegyvereket" - írták.
2014. február 19., szerda | 10:53

Alig lehet közlekedni Kijevben

Kijevben minden metróállomást bezártak szerdára, a buszok túlzsúfoltak, így alig lehet közlekedni - számol be a BBC.
A városban és környékén ellenőrzési pontokat állítottak fel több helyen, ahol ellenőrzik az átmenő forgalmat.
2014. február 19., szerda | 10:38

Három áldozat a belügyminisztérium alkalmazottja volt

A Russia Today úgy tudja, az összecsapások áldozatai közül hárman az ukrán belügyminisztérium alkalmazottai voltak, és a krími autonóm köztársaságból származtak.
2014. február 19., szerda | 10:30

Svédország: "Janukovicsnak vér tapad a kezéhez"

Svédország azzal vádolta az ukrán elnököt, Viktor Janukovicsot, hogy vér tapad a kezéhez.
Dunald Tusk lengyel miniszterelnök azt közölte, hogy sürgetni fogja az Európai Unió vezetőit, hogy szankcionálják az ukrán kormányt.
2014. február 19., szerda | 10:24

A világhírű rúdugró fellép az erőszak ellen

Szergej Bubka ukrán rúdugró az összecsapások befejezésére szólította fel mind az ukrán hatóságokat, mind a tüntetőket. Mint mondta, teljesen megdöbbent azon, hogy mi történik a hazájában és különösen az szomorítja el, hogy mindez a szocsi téli olimpia idején történik.
Bubka ezért sürgette a megbékélést és azt mondtam, mindent megtesz, amit csak tud azért, hogy békésen rendezzék a helyzetet. "Nincs olyan, hogy az 'ő Ukrajnájuk', vagy a 'ti Ukrajnántok'. Csak a 'MI' Ukrajnánk létezik" - mondta Szergej Bubka.
2014. február 19., szerda | 10:20

Vidékről várnak utánpótlást a tüntetők

A tüntetők központjául szolgáló Függetlenség téren a felszólalók arra buzdítják a kijevi tüntetőket, hogy tartsanak ki a barikádokon, amíg vidékről újabb tüntetők érkeznek busszal.
Az ukrán fővárosba azonban korlátozták a belépést, és az egyik tévéadó úgy tudja, hogy a Kijevtől körülbelül 200 kilométerre található Lubny városát például lezárta a rendőrség, a környező utakat blokkolják, nem lehet elhagyni a várost. A helyi ellenzéki aktivisták fel kívánnak lépni az intézkedés ellen.
2014. február 19., szerda | 10:06

Új összecsapásokra készülnek a tüntetők

A kijevi Függetlenség terén a tüntetőket arra szólították fel, hogy mozgósítsák erőiket és készüljenek az új összecsapásokra a hatóságokkal. Azt kérik, hogy mindenki vigyen éghető dolgokat a barikádokra. Mindeközben a téren folyamatosan gyártják a Molotov-koktélokat.
"Ez nem egy gyűlés, ez egy szervezett katonai összecsapás" - mondták a szervezők.
2014. február 19., szerda | 09:58

Megszólalt a kormányfő

Szerhij Arbuzov ukrán ügyvivő kormányfő, aki Mikola Azarov lemondása után vette át a kormány vezetését a szerdai kormányülésen az ellenzéki tüntetőket hibáztatta az események eldurvulásáért.
"A tüntetők szégyent hoznak az országra" - közölte Arbuzov, aki arra kérte a Kijev belvárosában működő vállalatokat, hogy engedjék meg a dolgozóiknak, különösen a nőknek, hogy otthon maradhassanak addig, amíg a helyzet stabilizálódik. A miniszterelnök a kormányhivatalokat arra kérte, hogy segítsék az újságírók munkáját.
2014. február 19., szerda | 09:52

Határátkelőket blokkolnak a tüntetők

Az ukrán határőrség tájékoztatása szerint radikális ellenzékiek blokkolják az ukrán határátkelőket, körülbelül 40 ember autógumikkal és más tárgyakból épített barikáddal eltorlaszolta a lengyel-ukrán határnál az utat - írja az Interfax hírügynökség alapján a Russia Today.
2014. február 19., szerda | 09:46

Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy az ukrán helyzetől

A Kijevben kitört erőszak azonnali megszüntetésére szólít fel az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és az MLP. Az Ukrajnában kialakult politikai válság immár nem csak elvi vita arról, hogy az ország Keletet vagy Nyugatot választja, hanem emberéleteket is követelő véres harc - írta szerda reggel Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Jávor Benedek és Fodor Gábor.
A krízis megoldása csak békés eszközökkel, a hatalom és a hatalom kritikáját megfogalmazó politikai erők közötti párbeszéd, kölcsönös kompromisszumok révén képzelhető el. Ukrajnának is tiszteletben kell tartania az európai közösségben alapvetőnek számító jogokat, így az emberek békés gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz való jogát.
2014. február 19., szerda | 09:24

Durva fotó: lángra kapott egy tüntető

Fotó: 
2014. február 19., szerda | 09:20

Teljesen kiégették a szakszervezet központját

A Belügyminisztérium a tüntetők Jobboldali Szektor nevű szárnyát teszik felelőssé azért, hogy az éjjel teljesen kiégették a szakszervezeti központ épületét.
2014. február 19., szerda | 09:16

Nincs magyar sérült

A Külügyminisztérium magyar áldozatról és sérültről nem tud, ugyanakkor arra kérnek mindenkit, hogy kerüljék el a zavargások helyszíneit.
2014. február 19., szerda | 09:14

Szerda reggelre a tér harmadát foglalták vissza a rendőrök

Helyi idő szerint reggel 8-ra az ellenzék korábbi bázisának számító Függetlenség tér egyharmadát foglalták el a rendőrök - írta összefoglalójában a Kyiv Post.
2014. február 19., szerda | 08:48

Molotov-koktélokat készítenek a tüntetők a Majdanon

A tüntetőket nem sikerült kiszorítani a Majdanról. A Kyiv Poston közölt kép szerint készülnek a Berkut újabb rohamára, Molotov-koktélokat készítenek.
2014. február 19., szerda | 08:45

Így ölték meg a Vesti újságíróját

A Vesti című újság beszámolója szerint Vjacseszlav Veremej szerda hajnalban halt meg, miután ismeretlen, maszkos fegyveresek lelőtték kedden késő este a Velika Zitomirszka utcán. Veremej egy kollégájával taxin tért vissza a munkahelyéről a zavargások helyszínére, amikor a maszkosok a taxissal együtt kirángatták őket a kocsiból és brutálisan összeverték őket. Veremejt lelőtték, a másik két férfi is súlyos sérüléseket szenvedett - olvasható a Kyiv Poston.
2014. február 19., szerda | 08:20

Fotó: Lángtenger Kijevben

Fotó: 
2014. február 19., szerda | 08:15

Lembergben állítólag már nincs hatalma Janukovicsnak

Janukovicsnak már nincs hatalma Lvivben, azaz Lembergeben – informálták a BBC-t a helyszínről. Az összes hivatalt elfoglalták a tüntetők, beleértve a helyi ügyészséget és a rendőrséget is.
2014. február 19., szerda | 08:02

9 rendőr van a halottak között

9 rendőr halt meg a kedd esti és éjszakai zavargások során - idézte a Russia Times a belügyminisztérium közleményét.
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint a 25 halott között nincs külföldi állampolgár.
2014. február 19., szerda | 07:57

Kép: A zavargások újságíró áldozata

Vjacseszlav Veremejjel lövés végzett
Fotó: 
2014. február 19., szerda | 07:52

79 rendőr és újságíró a sérültek között

Az egészségügyi minisztérium szerint 241 embert láttak el a kórházakban, köztük 79 rendőrt és újságírót - írja a BBC.
2014. február 19., szerda | 07:41

Janukovics embere a legszigorúbb büntetésekkel fenyegeti a fegyvert birtoklókat

Andrej Portnov, az ukrán államfő kabinetfőnökének helyettese arra figyelmeztetett, hogy a tömeges rendbontások során rendkívül súlyos bűncselekmények történhettek, és a törvény a legszigorúbban bünteti a fegyverek zsákmányolását, a katonai és belügyminisztériumi létesítmények elfoglalását.
2014. február 19., szerda | 07:39

Fotó: Élő szabadságszoborrá vált az abroncsot égető tüntető

Lángtenger fölette
Fotó: 
2014. február 19., szerda | 07:35

Ban Ki Munt is "sokkolta" az erőszak

Újra a vérontás beszüntetésére szólította fel az ukrán hatóságokat és a tüntetőket  Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, akit "sokkolt" az erőszak. Az ENSZ-főtitkár az erőszak leharapódzása kapcsán fejezte ki komoly aggodalmát, és New York-ban helyi idő szerint kedd este immár másodszor szólította önmérsékletre a szembenállókat. Úgy fogalmazott közleményében, hogy elsődleges cél a további instabilitás és vérontás elkerülése. Mindenkinek arra kell összpontosítania szerinte, hogy mihamarabb visszavezesse Ukrajnát a demokrácia és fejlődés útjára.
2014. február 19., szerda | 07:29

Már hivatalos: 25 halottja van a zavargásoknak

Az ukrán egészségügyi miniszétirum információja szerint már 25 halottja van a kijevi zavargásoknak. A minisztérium megerősítette, hogy meghalt a helyi Vesti című újság egyik munkatársa, Vjacseszlav Veremej is. Veremejjel egy lövés végzett - írta a Russia Times.
2014. február 19., szerda | 07:22

Kerry: Ne ontsanak ki több ártatlan vért!

Közleményt adott ki az ukrajnai helyzetről John Kerry amerikai külügyminiszter. Ebben úgy fogalmazott, hogy "az országban tapasztalható mély megosztottságot nem lehet ártatlan vér kiontásával megoldani". Ő is hangoztatta, hogy az erőszak alkalmazása elfogadhatatlan. Kerry egyúttal a feszültség enyhítésére sürgette a kormányzatot, valamint arra, hogy indítsa újra a párbeszédet az ellenzékkel.
2014. február 19., szerda | 07:05

Újabb rohamra készülnek a kijevi tüntetők

A hatóságok felszólítása ellenére sem hagyják el Kijev főterét a kormányellenes tüntetők, a szerda reggeli helyszíni tudósítások szerint a tiltakozók forradalmi dalokat énekelnek, táplálják az égő barikádok lángjait, és köveket halmoznak fel, hogy felkészüljenek a rendőrség újabb rohamára.
2014. február 19., szerda | 06:45

Reggel is ég a tűz a Függetlenség terén

Egész éjjel nem volt nyugalom a kijevi Függetlenség terén. A helyszínen reggel készített fotókon látszik, hogy továbbra is ég a tűz, amit éjszaka gumiabroncsokkal tápláltak a tüntetők. A tüntetők és a rendőrök is nagyon fáradtak, volt, aki alvó egyenruhásokkal találkozott az utcán.
2014. február 19., szerda | 06:39

Belehalt sérüléseibe egy ukrán újságíró

Kollégái megerősítették egy ukrán újságíró halálhírét, akire ismeretlen támadók lőttek rá Kijevben. Vjacseszlav Veremij a kórházban halt bele sérüléseibe. 
2014. február 19., szerda | 05:56

Még oltják a Majdannál lángoló épületeket

El kellett hagyniuk a mentőknek az ukrán kereskedelmi központ épületét, mert a tűz miatt beomlott a padló a negyedik és az ötödik emelet között szerda hajnalban. Korábban 41 embert sikerült kimenekíteniük. Az oltást folytatják, a helyszínen a beszámolók szerint húsz tűzoltójármű van, és száz ember próbálja megfékezni a lángokat, miközben a Függetlenség terén továbbra is tartanak az összecsapások.

A zenekadémia is kigyulladt

A kijevi Függetlenség terén szerdára virradóra kigyulladt a Szakszervezetek Háza és a kereskedelmi központ mellett a zeneakadémia is kigyulladt. A Szakszervezetek Házából 37 embert sikerült kimenekíteni. A konzervatóriumnál a tüntetők őrtüzei csaptak át az egyik falra, és a hatóságok késlekedtek az oltással.
2014. február 19., szerda | 05:29

Janukovics az ellenzékre mutogat

Az ellenzék vezetői határolódjanak el a radikálisoktól – ezt sürgette Viktor Janukovics ukrán elnök szerda hajnalban az ukrán nemzethez intézett felhívásában. A dokumentumot feltették az államfő internetes oldalára. Korábbi hírek szerint Janukovics tévébeszédre készült.
Az elnök úgy vélte: még mindig nincs késő, hogy véget vessenek a konfliktusnak. Leszögezte, hogy az ellenzék "túllépte a határt", és a bűnösöket felelősségre fogják vonni. Úgy fogalmazott: amíg az ellenzéki vezetők nem határolódnak el a radikálisoktól, addig "másképpen tárgyalnak velük".
Janukovics egyben felszólította egyben az ellenzéki vezetőket, hogy kössenek kompromisszumot, és találják meg a közös nyelvet az ország érdekében.
2014. február 19., szerda | 05:12

Jacenyuk: Janukovics nem volt hajlandó a fegyvernyugvásra

Az ukrán Haza párt parlamenti frakcióvezetője szerint az emberéletek megóvása érdekében az azonnali fegyvernyugvás kihirdetését és a rendfenntartó egységek visszavonását követelték Viktor Janukovics elnöktől az éjszakai tárgyaláson az ellenzéki vezetők.
Azzal, hogy a hatalom nem hirdetett fegyvernyugvást, és szándékában sincs ezt bejelenteni, Ukrajna drámai fordulóponthoz érkezett – mondta az egyeztetés után Arszenyij Jacenyuk.
2014. február 19., szerda | 04:58

A Majdan harmadát foglalhatták már vissza a rendőrök

A rendőrök előrenyomultak és állásokat foglaltak el a kijevi Majdan közepén álló emlékmű körül. A renfenntartók kora reggelre már a térnek legalább a harmadát ellenőrzésük alá vonták.
A tüntetők a rendőrökkel szembeni válaszfalként szolgáló tüzeket igyekeztek táplálni, és kődobálással válaszoltak a támadásra.

Nem engednek járműveket Kijev belvárosa felé

Az Ukranian Truth című oldal szerint még a taxikat sem engedik behajtani a kijevi belváros felé. Egyes utakat homokkal megpakolt teherautókkal torlaszoltak el. A Függetlenség terén helyi idő szerint hajnali 4 óra után indítottak újabb rohamot a rendőrök a tüntetők ellen, és próbálják onnan kiszorítani őket.
2014. február 19., szerda | 03:53

Eltorlaszoltak egy ukrán határátkelőt

A Mosztiszkovi határőregység sajtószolgálatának vezetője szerda hajnalban közölte, hogy a Lengyelországgal szomszédos Krakovec ukrán településen ötven ember elbarikádozta a határátkelőhelyet.
A tiltakozók az átkelőtől négyszáz méterre autógumikból tüzet gyújtottak, és egyik irányba sem engednek járműveket közlekedni.
Az ukrán határőrség azt tanácsolja az autósoknak, hogy inkább a sihini, illetve a rava-ruszkai átkelőhelyet vegyék igénybe.
2014. február 19., szerda | 03:50

Egyelőre nem indítják újra a kijevi metrót

Volodimir Makejenko kijevi polgármester szerint addig nem indítják el a metrót, amíg nem bizonyosodnak meg arról, hogy az teljesen biztonságos. A felszíni közlekedés egyelőre ingyenes lesz.
Kijevben kedd este állították le a közlekedést a három metróvonalon a Függetlenség terén kirobbant összecsapások miatt.
2014. február 19., szerda | 03:46

Még mindig ég a tűz a Majdanon

Lassan húsz órája tartanak az újabb összecsapások Kijevben. A Függetlenség terén még mindig ég a tűz, több tüntető sátra is lángra kapott, miután a rohamrendőrök újra megrohamozták a barikádokat.
2014. február 19., szerda | 03:27

Holtan találtak még egy tüntetőt

A Dnyeper folyóhoz közeli Truhanov szigeten találták meg Volodimir Naumov holttestét, aki a Függetlenség téri tüntetők önvédelmi csapatának tagja volt – írják a Kyiv Post oldalán. Halálának körülményeiről egyelőre semmit sem tudni.
2014. február 19., szerda | 02:54

Kitartanak a kijevi tüntetők

Újabb gumiabroncsokat visznek a Majdanra a kormányellenes tüntetők, hogy táplálják azokkal a téren égő tüzet. Macskakövekkel is felszerelkeznek, hogy védeni tudják a táborukat – írják az ukránHromadske TV beszámolója alapján a BBC oldalán.
Közben állítólag úton van az erősítés: autókonvoj indult el tüntetőkkel Lemberg felől Kijevbe.
2014. február 19., szerda | 02:45

Kórházzá vált a Szent Mihály-székesegyház

Több sérült a Szent Mihály-székesegyházban kapott orvosi ellátást Kijevben. A BBC szerint halottak is vannak az aranyszínű kupolájáról ismert katedrálisban.
2014. február 19., szerda | 01:52

Újabb két rendőr halt meg Kijevben

Két rendőrt lelőttek, egy harmadik pedig megsérült, amikor bűnözőket üldöztek Kijev egyik kerületében. Velük együtt 22-re nőtt a kedden kitört zavargások halottainak száma a Kyiv Post értesülései szerint.
Ugyancsak a Kyiv Post ír ismét a „tituskikról”, vagyis a kormány által pénzelt gengszterekről, akik szerda hajnalban a kijevi utcákon bolyongtak. A beszámolók szerint nem egyszerű megkülönböztetni őket a civilektől, de fehér karszalagjukról felismerhetőek. Látták őket nem messze a Majdantól is. A gyanú szerint ez nem véletlen: a tituskik állítólag rá akarnak majd támadni a tüntetőkre, ha azokat menekülésre kényszerítik a Függetlenség teréről.
Russia Today korábbi közvetítése visszanézhető a YouTube-on.
2014. február 19., szerda | 01:40

Fotók: forr a tömeg éjjel a Majdanon

Fotó: 
Fotó: 
2014. február 19., szerda | 01:39

Klicsko: nincs megállapodás

Nem született megállapodás az ukrán elnök és az ellenzéki vezetők éjszakai tárgyalásán – ezt Vitalij Klicsko mondta az ukrán Hromadske TV-nek. Az Ütés párt elnökének nyilatkozatát a BBC és a Russia Today oldalán is idézték, valamint forrásként jelölték meg a RIA Novosztyi hírügynökséget is.
Viktor Janukovics ukrán elnök Vitalij Klicskóval, az Ütés és Arszenyij Jacenyukkal, a Haza párt vezetőjével egyeztetett. A két ellenzéki politikus állítólag több mint egy órát várt Janukovicsra az elnöki rezidencián.
Klicsko szerint Janukovics csupán arra szólította fel őket, hogy a tüntetők hagyják el a kijevi Függetlenség terét.
Az Ukrainska Pravda című helyi napilap internetes oldalán idézte Klicskót, aki azt mondta: megszakította a tárgyalást, amikor Janukovics a tüntetők feltétel nélküli távozását követelte.
2014. február 19., szerda | 01:18

Laktanyát foglaltak el a tüntetők Lembergben

Tüntetők foglaltak el egy katonai bázist a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv) – írják a Russia Todayoldalán az ukrán UA-RU.info híre alapján. A katonákat elengedték, de fegyvereket nem vihettek magukkal.
A laktanyában tűz ütött ki, a lángok átterjedhetnek a közeli fegyverraktárra. A helyszínen káosz van, mert egyesek igyekeznek megfékezni a lángokat, míg mások gyújtópalackokat dobálnak az épületre.
A kijevi erőszak ellen tiltakozók korábban elfoglalták a megyei adminisztráció, az ügyészség épületét és a rendőrség központját is a városban.
2014. február 19., szerda | 01:06

Váltásra várnak a Függetlenség terén tüntetők

A kijevi ellenzéki tüntetés szervezői azt kérték, hogy aki tud, menjen a Majdanra, és váltsa le azokat a demonstrálókat, akiknek már pihenésre van szükségük. Később azt is jelezték, hogy tápláló élelmiszerekre ugyancsak szükségük lenne.
2014. február 19., szerda | 00:52

Harmicezer tüntető néz farkasszemet tízezer rendőrrel

BBC hírfolyamában olvasható beszámoló szerint több mint 30 ezer ember volt a kijevi Függetlenség terén szerdán kor hajnalban. A tüntetőket több mint tízezer rendőr vette körbe.
Közben a közeli kereskedelmi központból állítólag többen kiugrottak, mert csak így tudtak kijutni a lángoló épületből. A tüntetők sátorvásznakat feszítettek ki, így kapták el a lezuhanó embereket.
A kijevi Függetlenség terén szerdára virradóra kigyulladt a Szakszervezetek Háza is, amit főhadiszállásként használtak a tüntetők.
2014. február 19., szerda | 00:35

Tévébeszédre készül Janukovics

Viktor Janukovics ukrán elnök még az éjjel tárgyal az ellenzék képviselőivel, majd a tévében intéz felhívást a lakossághoz – közölte szerdán az államfő tanácsadója. Anna German azt mondta, hogy az elnök már a bejelentés szövegén dolgozik, de részleteket egyelőre nem tudni.

Előzmények >>> események

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 21:41. Kategória , . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 21:41. Még több cikk ebben a kategóriában , . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "25 halottja van a kijevi zavargásoknak: eldurvult a helyzet az ukrán fővárosban"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon