A megvadított bolha – Speed-Polski-teszt

Eredetinek tűnik, de ötször erősebb a többi kis Fiatnál, brutálisan szól, és ha feltűnik a tükörben, 150 km/h-s sebességig kevesen tudják lerázni. Kipróbáltuk, mit tud egy 70 ezer forintért vásárolt Polski Fiat és egy törött sportmotor vadházasságának minden szempontból törvénytelen gyermeke.

BMW E30 acélfelniken gördül a 137 lóerős Polski, amúgy megszólalásig hasonlít a gyári példányokhoz – de csakis addig.  Fotó: Mudra László - Origo

Köhécselve teker párat az önindító, enerváltan felpörög a motor, aztán a szívatót visszatolva tompa töf-töf-töf hang szűrődik ki szívószálnyi kipufogón. Így indul be egy klasszikus Polski Fiat 126-os, egész diszkréten a nyerítő Trabanthoz vagy a géppuskaként zakatoló Zaporozsechez képest. Ám cikkünk főhőse, a gyömrői "fehér szörny" más tészta. Indításra úgy felüvölt, hogy szétröppennek a verebek, a szomszédok vitrinjeiben pedig összekoccannak a poharak. Alapjáraton simán hozza a bokszutca-hangulatot, az első gázfröccs után pedig a környékén mindenki a pokoli hang forrását keresi, ám a beazonosítás legfeljebb sötétben könnyű, amikor lángnyelvek csapnak elő a két kipufogócsőből.

Csak nem a Polski bömböl így? Hiszen friss jogsisként ilyennel járt az asszony bevásárolni – summázza emlékeit az utca embere, aztán néhány jelből gyanút fog, hogy talán mégsem pont ugyanilyet ismert. Mintha nagyobbak lennének a felnik, éled a gyanú, és valóban, ez 14 colos, alumínium helyett diszkrét acélkerekeken terpeszt. Szokatlan a csepptükör is, amely egy távoli olasz rokonról, az Alfa Sprintről származik, míg a tetőantenna enyhe távirányítós autó beütést ad neki. De a lökhárító alól kikandikáló kályhacsöveket leszámítva szó sincs hadüzenetről, ez egy szerény kocsinak akar látszani.

Tulajdonosa szerint bő nyolc másodperc alatt van 150-en. Ezt optimista becslésnek tartjuk, de kétségtelenül veszettül megy a parányi 126p Fotó: Mudra László - Origo

Tulajdonosa, Katona József a tuningolás egyik leggonoszabb és egyúttal legszórakoztatóbb ágának hódolt: a meglepetésautó-építésnek. Gyanútlanul elkezdik letolni a céges Mondeóval, beállnak mellé az elfogyó sávba megpakolt furgonnal, mondván, 24 lóerővel elbánni úgyis gyerekjáték lesz. Aztán jön a hidegzuhany, mert hiába rúgják át a gázpedált a padlólemezen, akkor sem érhetnek a nyomába. Valószínűleg ez a legerősebb Kispolszki az országban, legalábbis azok közül, amiket nem versenyre, hanem közútra építettek: kereken 137 lóerős, miközben jócskán hét mázsa alatt van a tömege.

József ördögi tervéhez egy kicsi, de erős blokkot keresett, hogy ne kelljen a kabin felé meghosszabbítani a motorteret, elvégre négy üléssel igazi a báránybőrbe bújt farkas hatás. Motorkerékpár-szívet keresett tehát, és hamarosan felbukkant egy eladó Suzuki TL 1000 R kompletten, alkatrésznek. Ez a japán sportmotor anno az olasz V2-esek ellen állt csatasorba, de milliónyi konstrukciós hiba sújtotta, leginkább a hátsó futóműve tudott kellemetlen meglepetéseket okozni. Azzal a géppel is hatalmasat estek, amit végül József megvásárolt, de a Polski szempontjából fontos elemek egytől egyik menthetőek voltak.

Maradt ugyan a két henger, de V-alakban rendeződött el az érdekes formájú, kivehető bölcsőn. A vízhűtő nem előre, hanem álcázás miatt a motortérbe került Fotó: Mudra László - Origo

Itt jött be a képbe Katona Ferenc, a kocsi másik gazdája és konstruktőre, József édesapja. Ne gondoljanak számítógépes animációkra, irodafalat kitöltő mérnöki rajzokra, inkább képzeljék el sok évtized autószerelői gyakorlatát, adjanak hozzá nagy adag leleményességet és sok kísérletezést. A Speed-Polskinak mára két gyenge pontja maradt: padlógázon elindulva az első motortartó bak kiszakadhat a helyéről, ezt idővel egy új bölcső fogja orvosolni. Nehezebb ügy az erőátvitel: először a lánchajtásnál maradt Katona úr, de mivel nem sikerült jól megoldani a kenést, végül inkább három fogaskereket épített be a gyári motorkerékpár-váltó és a BMW 325ix elejéből való kis diffi közé.

Akad még pár érdekes darab a garázs mélyén

Most ott tart a projekt, hogy üzembiztos az autó, ha rajtoknál nincs kihasználva a motor teljes teljesítménye. Apa-fia páros azonban megnyugtat, továbbfejlesztik, hogy dragster módban se tépje szét magát, és ezernyi okom van rá, hogy higgyek nekik. Ott van például szép emlékű Wartburg V8-asuk, amelybe a kehes kétütemű helyett négyliteres BMW-motort és összkerékhajtást raktak. Brutálisan ment, akárcsak aktuális versenyautójuk, a turbósított BMW 325ix vagy a Zsuk-porlasztós Suzuki Swift. Mindegyik fifikás alkatrészlegó eredménye, és a hosszas kísérletek végére kiválóan működtek, nem véletlenül roskadoznak a műhely polcai az amatőr ralis serlegektől.

Katona úr nemcsak az autószerelő mesterséget adta át a fiának, hanem amatőr ralis pályafutásában is segít. A megvadított Polski csak játék volt Fotó: Mudra László - Origo

Miután a kupák között aknán is átnézzük a Kispolszkit, próbakörre indulunk vele, de előbb tankolás következik – a Suzuki TL 1000 R-ből átmentett műszeregységben nincs benzinszintmérő, ezért nem árt az óvatosság. Polski-örökségként parányi az utastér, az ajtókat éppen hogy rá lehet csukni a Suzuki Swift III-ból származó ülésekre. Ezek persze nagyságrendekkel jobban tartanak, mint a lengyel kerti székek, az abszurd humor jegyében mindkettőben (természetesen inaktív) oldallégzsák lapul. A sportosan kicsi gyári FSM-kormány lecserélésére nem is volt szükség, a rádió viszont a konzollal együtt a kukában landolt – sejthetik, nem ez a legjobb hely végighallgatni egy reggeli krónikát.

Ahogy beindítom a V2-es motort, és táncba lendül a 13 ezerig skálázott fordulatszámmérő mutatója, libabőrös lesz a hátam, Polski Fiatban szürreális ilyen dühöngő hangokat átélni. A bal szélső pedál az eredeti Suzuki-kuplunghoz kapcsolódik, egy Daewoo-főhengerrel okosítva, és jó magasan emel ki. Még furcsább az eredeti lengyel váltókar, amelynek rudazata szintén a motorkerékpárból származó, hatsebességes, szekvenciális váltóhoz kapcsolódik. Ez középen van üresben, az 1. fokozathoz előre, a többihez pedig mindig hátrafelé kell lökdösni a kart, vagyis a klasszikus H-kulissza megszűnt.

Egyedi rudazatban ér el a Polski váltókar a Suzuki-váltóhoz. A hátramenetet ötletesen, ezzel a fogaskoszorúval és egy második önindítóval oldották meg Fotó: Mudra László - Origo

Utasként a korábbi próbakörön megfigyeltem, hogy nem kell feltétlenül szétforgatni a motort, az ezres blokknak középen eleve combos a nyomatéka. A fent említett technikai okokból szolid rajt még közepes gázon is jóval intenzívebben indul, mint amit egy átlagos autótól megszokhattunk, az eredeti Polskihoz képest pedig olyan, mintha hordozórakéta lenne alattunk. Mostani beállításaival botrányosan sokat csal a kilométeróra, de ha csak a kétharmada is igaz annak, amennyit mutat, akkor végem van, ha a környéken valamelyik bokor mögül traffipaxoznak.

Valós 150-nél kicsit már libikókázik az eleje – világít rá néhány további mellékhatásra József, majd beavat a további futómű-beállítások rejtélyeibe is. Hátul még keményíteni akarnak rajta, de ezt nem szabad túlzásba vinni, máskülönben a babakocsi-tengelytávú autó nem menni, hanem végigpattogni fog az úton. A következő update egy Lada-fékszervó beépítése lesz, hogy kisebb legyen a pedálerő, és finomabban lehessen lassítani. Szerencsére a legfontosabb, vagyis a fékhatás már most sem rossz, miután előre Suzuki Swift II.-tárcsafékek, hátra pedig Zsiguli-dobok kerültek.

Nem is mutat rosszul a superbike műszeregység a Polski-panelben. Benzinszintmérő nincs, de zöld N-lámpa jelzi, ha üresben van a váltó Fotó: Mudra László - Origo

Így aztán nem lapulunk ki matricaként az előttünk baktató Toyota Hiace hátfalán, hanem bőséges tartalékkal le tudunk lassítani mögötte. Aztán index balra, két lökés előre a váltókaron, és lássuk, mi történik. A kis 126p felbődül, és maga alá teperi az aszfaltot, méghozzá olyan vehemenciával, hogy terveimmel ellentétben még egy Astra és egy Citroën C5 is belefér az előzésbe. Döbbent arcok merednek ránk mindenhonnan, de az egyenes szakaszon gázt adva már kezd félelmetessé válni a tempó ebben a kis lélekvesztőben.

Lassabb szakasz következik, a torkom helyett kezd ismét mellkastájékon dobogni a szívem, és ezzel párhuzamosan megint nő a bizalmam a mérges Kispók iránt. Eddig szándékosan kerültem az alázás szót, de máshogy sajnos nem lehet leírni a magyar nyelv kelléktárából azt, amit a Speed-Polskival művelni lehet. Mire a visszapillantójában elkerekedett szemmel bámuló sofőr felfogja, hogy hirtelen egy lengyel kisautó érte utol, már meg is előzte az üvöltő rém, de ha a másik vezető felvenné a kesztyűt, akkor sem lenne sok esélye: ez a bolha épp a 20–120 km/h-s sebességtartományban a legdurvább.

Eleve dodzsemes a Polski, csak eddig az erő hiányzott belőle. József előre már feltette a BIS-kivitel lökhárítóját, de a hátsót még faragni kell a kipufogók miatt Fotó: Mudra László - Origo

A meglepetés erején kívül más is bizonyítja, hogy érdemes volt a háromméteres bolhát megvadítani. Kis méretei miatt a forgalomban minden lyukba befér, és mivel eleve közvetlen a kormányzása, fantasztikus élmény cikázni vele a sorok között. Más kérdés, hogy ez sokszor a szabályosság határait feszegeti, de maga az autó is törvényen kívüli.

Magyarországon legalábbis mindenképpen, ahol a Nemzeti Közlekedési Hatóság még tervdokumentált átépítésre sem hajlandó áldását adni, nemhogy a spontán őrültségekre. De apa és fia teljesítménye mindenképpen elismerésre méltó: nem a Facebookon vagy a kocsmában hősködtek, hanem valóban meg is építették, amit a fejükbe vettek.