Főcím
Közzététel:2014. február 6., csütörtök
Írta Hírmorzsák

A magyar föld maradjon magyar kézben!


A Jobbik a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult, hogy benyújtsa népszavazási kezdeményezését a magyar föld védelmében - jelentette be sajtótájékoztatóján Magyar Zoltán, a párt országgyűlési képviselője.

A radikálisok kérdése így szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés olyan határozatot fogadjon el, amelyben felkéri a kormányt uniós csatlakozási szerződésünk módosításának kezdeményezésére annak érdekében, hogy a magyar termőföld tulajdonjogát a magyar állam, az önkormányzatok és az egyházak kivételével csak belföldi magyar állampolgárok szerezhessék meg?

A kezdeményezés azt szolgálja, hogy a magyar emberek végre kezükbe vegyék saját földjük sorsát, mivel a rendszerváltást követő kormányok elárulták a magyar föld ügyét, semmilyen garanciát nem tettek le azért, hogy a magyar föld továbbra is magyar kézben maradjon - mondta el Magyar Zoltán. A politikus emlékeztetett: májusban lejár a külföldiekre vonatkozó földvásárlási moratórium, innentől kezdve a magyarokkal azonos feltételekkel tudnak majd termőföldet vásárolni Magyarországon.

Magyar Zoltán megjegyezte: mikor az első Orbán-kormány gyalázatos csatlakozási szerződést írt alá az EU-val, azt ígérte, hogy később olyan jogszabályokat hoz majd, ami megakadályozza a küölföldiek térnyerését. Azóta világossá vált: nem hoztak ilyen jogszabályokat, második, kétharmados négy évük alatt pedig még inkább bebizonyosodott, hogy ezen a téren a Fidesz sem különb a szocialistáknál.

Ma annak ellenére, hogy még tilos a külföldiek földvásárlása, 1 millió hektár körülire becsülhető az a terület, ami már külföldiek kezében van. Májustól mindezt legálissá teszik, ráadásul azt követően legálisan vásárohlatnak további földeket a külföldiek. A földtörvény tartalmaz ugyan korlátozásokat, de nem tesz különbséget magyar és külföldi állampolgárok között.

A Jobbik ezért úgy látja, hogy nem lehet számítani azokra a pártokra, akik eddig kormányon voltak, és feltétlenül szükséges a csatlakozási szerződések módosítása - zárta gondolatait Magyar Zoltán, aki azt is elárulta, az aláírásgyűjtés vélhetően nyáron kezdődik majd meg.



Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 6:12. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 6:12. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "A magyar föld maradjon magyar kézben!"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon