Főcím
Közzététel:2014. január 23., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Visszahívná Éger Istvánt a kamara felügyelőbizottsága

Az orvosi kamara elnökét és elnökségét is visszahívná a felügyelőbizottság, mivel szerintük az elnök és az elnökség ellehetetlenítik a gazdasági ellenőrzésre vonatkozó próbálkozásaikat.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökségének visszahívását kezdeményezi a köztestület felügyelőbizottsága a február elejére összehívott rendkívüli országos küldöttközgyűlésen - mondta a MOK országos felügyelőbizottságának (fb) elnöke csütörtökön.
Bánki Magdolna közlése szerint erre a lépésre azért van szükség, mert az fb álláspontja szerint több ponton is sérül a kamara jogszerű működése, Éger István elnök és az elnökség továbbra sem tisztázta a gazdálkodás ellenőrzése során felmerült visszásságokat, és folyamatosan ellehetetlenítik a felügyelőbizottság munkáját.
Az fb elnöke elmondta, az általuk készített jelentés több ponton elmarasztalta a MOK vezetését, egyebek mellett úgy szedtek emelt tagdíjakat az orvosoktól, hogy az emelés tényét nem a küldöttgyűlés szavazta meg. Ezzel kapcsolatban Bánki Magdolna úgy vélte, a nem jogszerűen megállapított, emelt összegű tagdíj különbözetét a kamarának vissza kell fizetnie az orvosoknak, ami 200-300 millió forintot is jelenthet.
Emellett - ismertette az elnök - a kamara gazdálkodásában is több szabálytalanságot tapasztaltak, ezért a számvevőszékhez, az adóhatósághoz és az adatvédelmi hivatalhoz fordultak. Utóbbihoz azért, mert véleményük szerint a kamara úgy kötött az orvosokra csoportos életbiztosítást, hogy adataik átadásához nem kérte beleegyezésüket.
Bánki Magdolna beszámolt arról, hogy az ellenőrzések során számos akadályba ütköztek, a kért adatokat nem, vagy hiányosan kapták meg az elnökségtől, amely a kamarához tartozó kft.-k gazdálkodásába való betekintést többszöri kérésükre folyamatosan, szóban és írásban is megtagadta.
Az fb-elnök úgy látja, az alapszabály szerint nincs akadálya annak, hogy a felügyelőbizottság küldöttközgyűlést hívjon össze, amelyet február 8-ára hirdettek meg.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 5:49. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 5:49. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Visszahívná Éger Istvánt a kamara felügyelőbizottsága"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon