Főcím
Közzététel:2014. január 8., szerda
Írta Hírmorzsák

Varga: ez volt az első "nem válság karácsony"


Varga Mihály szerint 2013-ban trendforduló volt a gazdaságban, a folyamatok az elemzői várakozásoknál is kedvezőbben alakultak, és a kiskereskedelmi forgalmi adatok alapján kijelenthető, hogy a mostani volt az első "nem válság karácsony" a válság 2008-as kitörése óta.
A nemzetgazdasági miniszter a kormany.hu-nak adott nyilatkozatában szerdán elmondta, hogy a kormányülésen értékelték a 2013-as gazdasági folyamatokat, az államháztartás helyzetét és foglalkoztak a 2014-es kilátásokkal. 
A kabinet azt állapította meg, hogy szinte minden tekintetben trendforduló volt 2013-ban - mondta. "A gazdasági folyamatok még a várakozásoknál is kedvezőbben alakultak, az államháztartási hiányt 3 százalék alatt tudtuk tartani, az államadósság mértéke pedig csökkent" - sorolta. Hozzátette, hogy növekedett az ipari termelés és a beruházások mértéke, javult a gazdaság teljesítménye, szavai szerint ez különösen az év második felében alakult rendkívül kedvezően. 
A miniszter felhívta a figyelmet a foglalkoztatási adatokra, "hiszen több ember dolgozik ma Magyarországon, mint korábban, és örömteli tény számunkra az is, hogy a megtakarítások mértéke a kormányváltáskori szintnek most már a négyszeresére növekedett. Több mint 1500 milliárd forintnyi állampapír van a magyar lakosságnál" - fejtette ki.
Hozzátette: "az is örömteli számunkra hogy nemcsak a megtakarítások nőttek, hanem a fogyasztás is". Az október-novemberi kiskereskedelmi adatok azt mutatják, hogy a fogyasztás jelentősen nőtt. A kormány értékelte a decemberi adatokat is, ennek alapján "nyugodtam mondhatom, hogy a mostani volt az első nem válság karácsony a 2008-as válság kitörése óta".

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 5:38. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 5:38. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Varga: ez volt az első "nem válság karácsony""

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon