Főcím
Közzététel:2014. január 10., péntek
Írta Hírmorzsák

Nem vagyok csodatevő: új miniszterelnöke van Tunéziának


Elfoglalta hivatalát pénteken Tunézia új miniszterelnöke, aki az idei választásokig egy pártok feletti ügyvezető kormányt vezet majd. Mehdi Dzsomát egy nappal azután iktatták be, hogy elődje, Ali Larajed csütörtökön az iszlamista vezetés és a szekuláris ellenzék megállapodásának értelmében lemondott tisztségéről.
"Nem vagyok csodatevő, de megígérem, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy leküzdjük az akadályokat, megreformáljuk, amit meg tudunk, és visszahozzuk a stabilitást" – mondta beiktatásakor Dzsoma az elnöki palotában.
A technokrata hírében álló Dzsoma korábban ipari miniszter volt, előtte pedig egy repülőgépipari vállalkozást vezetett Párizsban. Kormányának gazdasági gondokkal, növekvő költségvetési hiánnyal és a radikális iszlamista fegyveresekkel kell szembenéznie.
Három évvel azután, hogy felkelés megdöntötte Zin el-Abidin ben Ali elnök önkényuralmát, Tunézia még mindig a demokrácia kiépítésén dolgozik. Legutóbb 2011 őszén volt választás az arab országban, akkor alkotmányozó gyűlést választottak. Larajed mérsékelt iszlamista, en-Nahda nevű pártja a szavazatok 41 százalékát szerezte meg, ami a 217 tagú gyűlésben 89 helyre jogosította fel. Miután tavaly meggyilkoltak két világi ellenzéki vezetőt, az en-Nahda ellenfelei elözönlötték az utcákat, hogy követeljék a kormány távozását.
A kormány és az ellenzék közötti tárgyalásokon az a megállapodás született, hogy ha a pártok végeznek az új alkotmány kimunkálásával, Larajed lemond. Az alkotmányozó gyűlés a héten szavaz az alkotmány utolsó cikkeiről is, és szerda éjjel 9 tagú választási bizottságot nevezett ki. A választások időpontjáról még nem döntöttek.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 10:22. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 10:22. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Nem vagyok csodatevő: új miniszterelnöke van Tunéziának"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon