Főcím
Közzététel:2014. január 10., péntek
Írta Hírmorzsák

Nem száll ki a Szolidaritás Bajnai szövetségéből


A Szolidaritás bennmarad az Együtt-PM szövetségben azután is, hogy megkezdődnek a tárgyalások egy közös ellenzéki lista kialakításáról - jelentette ki Kónya Péter pénteken az ATV Start című műsorában.
Az Együtt-PM társelnöke szerint a tárgyalásokon nem megkerülhető kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a harmadik helyet kapja-e a közös listán.
A politikus kérdésekre válaszolva azt mondta, a pártszövetség létrehozásakor hittek abban, hogy önállóan is megnyerhetik a választásokat, ám a politikai realitás azt mutatja, hogy csak összefogással érhetik el Orbán Viktor leváltását. Ezt a Fidesz által elfogadott választási törvény is kikényszeríti, a két ünnep között pedig számos találkozón elemezték a helyzetet, amelynek során katalizátorként lépett fel a magyar értelmiség egy része is - fogalmazott.
Ugyanakkor az Együtt-PM önálló frakciót akar alakítani a következő Országgyűlésben - tette hozzá. Kónya Péter szerint a DK-val történő együttműködés során félre lehet tenni az elmúlt időszak sérelmeit, hiszen több a közös bennük, mint ami elválasztja őket, és pragmatikus együttműködésre számít a két párt között.
Juhász Péter az Együtt-PM másik társelnöke csütörtökön közleményben erősítette meg, hogy nem szerepel olyan listán, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök miniszterelnök-jelöltként vezet, vagy amelyen Gyurcsány Ferenc helyet kap. A politikus felajánlotta lemondását az őt delegáló platformnak a Bajnai Gordon vezette szövetség társelnöki posztjáról.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 0:16. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 0:16. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Nem száll ki a Szolidaritás Bajnai szövetségéből"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon