Főcím
Közzététel:2014. január 23., csütörtök
Írta Hírmorzsák

FAZ: "ártatlan angyalként" mutatja be Magyarországot az emlékműterv


Több német lap, így a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), illetve a Die Welt is a Szabadság térre tervezett emlékműről írt.
A FAZ csütörtöki számában Sötét sas és szenvedő angyalcímmel jelent meg írás, amelyben a szerző, Stephan Löwenstein kiemelte, hogy az emlékmű körüli vita arról szól, milyen felelősséget viselt a magyar állam a német megszállás után elkövetett bűncselekményekben, és visel-e történelmi felelősséget a mai magyar állam.
Az emlékműterv "ártatlan angyalként" mutatja be Magyarországot, de "ezen a képen mély repedések vannak" - tette hozzá a tekintélyes konzervatív lap tudósítója. A  történelmi hátteret ismertetve egyebek közt megállapította, hogy Magyarország a zsidóüldözés "dicstelen éllovasa" volt.
Hozzátette, hogy a kormány soha nem vitatta, hanem több alkalommal is határozottan kifejezésre juttatta, hogy Magyarország is felelősséget visel a holokausztért. A német megszállás évfordulóján felavatni tervezett alkotás pedig valamennyi áldozatnak, így a meggyilkolt zsidóknak is emléket állít - fejtette ki. Ugyanakkor mindezt ellenpontozza az a törekvés, hogy "az államot távol tartsák ettől a felelősségtől" - írta Löwenstein.
Megjegyezte, a történelem "átpolitizáltsága" nem utolsósorban arra vezethető vissza, hogy alkotmánytól az iskolai tankönyveken át a vitatott emlékműig mindenütt "tántoríthatatlanul érvényesítik a Fidesz történelemszemléletét". 
A Die Welt online kiadásában közölt cikket Magyarország kizárólag Hitler áldozatának akarja látni magát címmel. A szerző, Florian Stark kiemelte, hogy a Szabadság térre tervezett emlékmű "Magyarország áldozatszerepére" emlékeztet majd. A történelmi hátteret és az emlékműterv körüli vitában képviselt álláspontokat ismertetve úgy vélekedett, hogy az alkotás jelképisége a Fidesz történelemértelmezését követi.
Ezzel az értelmezéssel "Magyarország elutasította, hogy felelősséget visel a holokausztért" - tette hozzá. A kormányzat képviselői a bírálatokra azzal válaszolnak, hogy az alkotás valamennyi áldozatnak emléket állít. Ugyanakkor az emlékmű "nyilvánvalóan nem vesz tudomást az összes tettesről" - írta Florian Stark.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 5:30. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 5:30. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "FAZ: "ártatlan angyalként" mutatja be Magyarországot az emlékműterv"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon