Főcím
Közzététel:2014. január 15., szerda
Írta Hírmorzsák

Bankrobbantás: minden garázst feltúrtak a rendőrök a környéken


A Népszabadság szerint az elsődleges vizsgálatok befejeződtek a hétfő hajnali Lehel utcai bankrobbantás ügyében. A rendőrség most azt a verziót kommunikálja, hogy ATM ellen irányult a támadás, ám a Népszabadság úgy értesült, hogy bár a pénzkazetta szétrobbant, pénz nem hiányzott belőle.
Egyes rendőrségi forrásokra hivatkozva az újság azt írta szerdán, hogy "nem klasszikus értelemben vett távirányítású" pokolgép lépett működésbe. A rendőrség nyomozati érdekekre hivatkozva egyelőre  sem a robbanószer anyagát nem hozza nyilvánosságra, sem azt, hogy a tettes miképpen hozta működésbe a pokolgépet – teszik hozzá.  
Kovács Viktória, az ORFK szóvivője a Népszabadságnak elmondta, hogy a helyszínelők több mint száz, a tettes azonosítására és a bizonyítási eljárás sikere szempontjából releváns anyagmaradványt rögzítettek, és küldtek tovább a szakértőknek. 
A lap úgy tudja: a nyomozók a bank biztonsági kamerái és a környéken működő térfigyelő kamerák felvételei alapján próbálják rekonstruálni a történteket, és a rendőrség azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a támadás célja az ATM kirablása volt. Banki forrásokból az újság úgy értesült, hogy az ATM páncélozott pénzkazettáját szétvetette a robbanás, de abból pénz nem hiányzik.
Azt a verziót, hogy egy bankautomata kifosztása sült el balul, a hvg.hu egy rendőr forrása azért nem tartotta valószínűnek, mert az elkövetési módja szerinte nem passzol hozzá. Túl hangos, figyelemfelkeltő volt, illetve egyszerűen "béna", bár utóbbihoz hozzátette, hogy bűntett elkövetésekor a stressz miatt valóban jelentősen csökken a logikus viselkedés esélye és triviális hibákat véthetnek az elkövetők.
Blikk közben arról ír, hogy a robbantás környékén két kilométer sugarú körben minden garázst átvizsgáltak a rendőrök, hogy megtalálják a robbantó motorját. Mélygarázsokba és udvarokba is benéztek. Az illető legfeljebb két kilométernyire juthatott a motorral, mivel az első rendőrjárőr 1 perc 20 másodpercen belül odaért. A rendőrség szerint előre begyakorolt akciót hajtott végre. A rendőrök emellett folyamatosan tanúk után kutatnak

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 0:06. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 0:06. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Bankrobbantás: minden garázst feltúrtak a rendőrök a környéken"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon