Közzététel:2014. január 27., hétfő
Írta Hírmorzsák
Az állami nyugdíj: öngondoskodás nélkül – kevés lesz
(430x286).jpg)
Európa öregszik, egyre kevesebb aktív korú befizetéseiből kell egyre több nyugdíjast eltartani, a változatlan életszínvonal csak öngondoskodással érhető el.
Az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója az EU Magyarországra vonatkozó előrejelzését idézve közölte: jelenleg a magyar átlagpolgár utolsó fizetésének 83 százaléka a nyugdíj, 2050-ben már csak 65,5 százaléka lesz, mivel a 65 év felettiek aránya a mai 20 százalék alattiról 26 százalékra nő. A 225 ezer forintos bruttó átlagbér után most 124 ezer forint a nyugdíj, amely - változatlan átlagbért feltételezve - 2050-re 98 ezer forintra csökken. 2050-ben két nyugdíjast kell majd eltartania egy aktív keresőnek - tette hozzá.
Cornelia Coman emlékeztetett rá, hogy már ma érdemes nyugdíjcélú megtakarítást elindítani, de a GfK és az ING közös felmérése szerint csak az emberek egynegyede rendelkezik valamilyen megtakarítással, a családok ötödének egy fillér félretett pénze sincs.
A Privátbankáron ismertetett felmérés szerint azok, akik takarékoskodnak, gyerekeik, unokáik boldogulására gyűjtögetnek. A többség az államtól várja a "csodát". Százból 44 ember állította, hogy elég a pénze a mindennapi élethez, de nagyobb kiadásokat már nem engedhet meg magának. Csaknem 40 százalék képes megtakarítani egy keveset, 14 százaléknak viszont sok dologról le kell mondania, hogy legyen elég pénze a mindennapokra.
Tények a nyugdíjról
-Átlagosan az ember egészségügyi költségeinek 80%-a a halála előtti 1 évben keletkeznek - érdemes erre is gondolni a nyugdíjtervezésnél.
-Egy magyar anya átlagosan 1,3 gyereket szül, holott 2,2, gyerek mellett lehetne fenntarthatóvá tenni a hagyományos nyugdíjrendszert
-2011-ben a férfiak átlagosan 60,4, a nők 58,4 évesen mentek nyugdíjba
-A jelenlegi nyugdíjasok 34%-a még 30 év szolgálati idővel sem rendelkezik.
-Az emberek gyakran alábecsülik a nyugdíjban töltött éveik számár. Ma egy férfi a nyugdíjazás után átlagosan még 14,3, egy nő 18,3 évig él.
-Nyugdíjba vonulás után is érdemes folytatni a spórolást (de legalább is ne szórjuk két marokkal a pénzt), hisz még sok időt kell kihúznunk valahogy.
forrás és más érdekességek