Főcím
Közzététel:2014. január 4., szombat
Írta Hírmorzsák

A budapesti bringások látszódnak leginkább

Noha egyre több magyar kerékpáros használ elől és hátul is lámpát, a fővárosiak tartják be leginkább a szabályokat - derül ki a Magyar Kerékpáros Klub felméréséből.
A kerékpárosok közel nyolcvan százaléka elől és hátul is jól látható lámpát használ – derül ki a Magyar Kerékpáros Klub felméréséből, mely során az ország minden táján 3274 kerékpáros lámpahasználatát vizsgálta meg.
Bár előnyük csökkent, az eddigiekhez hasonlóan ismét a budapesti bringások a legszabályosabbak. Az elől és hátul is kivilágított kerékpárok részaránya 79 százalékra nőtt, míg a lámpátlanok aránya 9 százalékon stagnált.
Fotó: Fülöp Máté
Ugyanez a két adat a nagyvárosokban 71 és 15 százalék, a 10 és 100 ezer lakos közötti településeken 68 és 16 százalék, a 10 ezresnél kisebb falvakban 57 és 24 százalék.  Az országos átlag 74 és 12 százalékra javult. Bár az összesített adatok szerint a kisebb települések számai rosszabbak, a legnagyobb javulás is itt mérhető a 3 év alatt, vagyis elindult a felzárkózás a városi biciklistákhoz. A kerékpárosok többsége már alig használ dinamós lámpát, inkább energiatakarékos LED-es lámpákat vesznek.
Az új szabályozás szerint egyébként a lámpák és a fényvisszaverő prizmák fényének 150 méterről is láthatónak kell lenniük, és fényvisszaverő prizmából már a kerékpár elejére is kell egy fehéret helyezni, nem csak egy pirosat hátulra. Viszont a küllőprizmát helyettesítheti a kétoldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület, és - a gyakorlatot figyelembevéve - a kerékpároson elhelyezett világítás is szabályos.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 4:26. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 4:26. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "A budapesti bringások látszódnak leginkább"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon